Losonc. Gyermekklinikát adtak át a héten a losonci kórházban. Az új önálló osztály közel ötven kilométeres körzetből fogadja az intenzív ellátásra szoruló gyermekeket.
Kritikus esetben eddig vagy Kassára vagy Besztercebányára szállították mentőhelikopterrel a súlyos állapotban lévő gyerekeket.
Gyermekklinika nyílt Losoncon
Kritikus esetben eddig vagy Kassára vagy Besztercebányára szállították mentőhelikopterrel a súlyos állapotban lévő gyerekeket. A most megnyílt, európai szintű felszereltségű klinikán koraszülött és rehabilitációs részleg is működni fog, a szolgáltatás teljes skáláját kívánják nyújtani az itt élők számára. A Szlovák Egészségügyi Egyetem a tervek szerint gyakorló klinikaként működteti majd az új részleget, az orvosi egyetem elvégzése után a gyermekorvosi pályát választó szakemberek képzése folyik majd Losoncon. A különálló épületben található gyermekklinikán kiváló szakemberek dolgoznak, a kórház diagnosztikai felszereltsége a szlovákiai átlagnál színvonalasabb és modernebb, a tavalyi eredmények alapján az ország pozitívan megítélt egészségügyi intézményei közt tartják számon. (szasz)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.