Gyerken emléktáblát avattak Sinkó Ferencnek

Gyerk. Már ötödik éve tart falunapot minden nyáron a Lévai járás háromszáz lelket számláló kisközsége. Mindig valamilyen évforduló köré szervezik az ünnepséget. Először a falu jelképeit avatták fel, köztük a címert, melyen a település védőszentje, Szent Katalin látható. Megemlékeztek már az Ipolyságtól való különválás ötödik évfordulójáról is, hiszen a község korábban közigazgatásilag a közeli városhoz tartozott.

Idén július 24-én Sinkó Ferenc emléktáblájának avatása jelentette a központi eseményt. A költő, író, műfordító 1912-ben született Gyerken, s 1947-től a budapesti Új Ember című katolikus hetilap belső munkatársa lett, valamint a katolikus társadalmi és irodalmi élet elismert személyisége.

Nagy Géza polgármestert tavaly az író unokaöccse, Csomó László nyugalmazott gépészmérnök, egyetemi tanár kereste meg azzal az ötlettel, hogy meg kellene emlékezni a falu jelentős életutat bejárt szülöttéről. Az önkormányzat – bár kért pénzt a kormánytól is – önerőből kiviteleztette a táblát, amelyet a temető kápolnájának falára helyeztek el. Az ünnepségen a polgármester hangsúlyozta, Sinkó megérdemli, hogy a falu a legmélyebb tisztelettel adózzon emléke előtt. A tábla leleplezése után Tipary László helytörténész, az emléktábla tervezője alkalmi versét Okos Janka mondta el, majd Tipary foglalta össze az író életét, aki tevékenykedett a Prohászka Körökben és a Sarló mozgalomban is. Csomó László egy anekdotát is megosztott hallgatóságával: egy tekintélyes kocsmáros az 1930-as években elmagyarázta Sinkónak, hogy akinek száz forint van a zsebében, az sétál, de akinek üres a zsebe, csak mászkálhat. Sinkó ilyen „mászkáló” ember volt. Haditudósítóként megfogadta, ha ő és a világ túléli a háborút, Lourdes-ba zarándokol. Ezt a vállalást 1983-ban teljesítette be, s megérdemelné egy kiadó figyelmét az erről az útról írt, kéziratban őrzött Zarándoknaplója. Az író legkisebb gyermeke, Sinkó Péter elmesélte, édesapja a karjaiban halt meg, Jézus halálának órájában, háromkor, szinte bibliai utolsó szavakkal: „Jaj, de jó, szomjas vagyok.”

A koszorúzás után Czuczor József esperes felszentelte a táblát, s közös imával búcsúzott a falu szülöttétől, akinek a rokonok szerint teste Budapesten pihen, de lelke Gyerkre tért meg.