Gúta rendet tesz a Dankó Pista telepen

Gúta |

<div>Határozott fellépést ígért az összeférhetetlen, alkalmazkodni képtelen lakosokkal szemben Horváth Árpád polgármester, aki az eddigi és a tervezett intézkedésekről számolt be a képviselőknek a legutóbbi testületi ülésen.</div><div>&nbsp;</div>

A téma azt követően lett ismét közbeszéd tárgya a városban, hogy a sajtóban felröppent a hír, hogy Gútára is költöztek alkalmazkodni képtelen családok Komáromból, a kiürített Esztergályos utcai lakótömbből. Ez hivatalosan nem bizonyosodott be, a polgármester azt mondta, január óta hivatalosan senki nem jelentkezett be a lakossági nyilvántartásba, de ez nem zárja ki, hogy nem hivatalosan mégis ott laknak közülük néhányan. Rendet, biztonságot városunkban elnevezéssel a civilek petíciót indítottak az ügyben, mert szerintük elszaporodtak a bolti, valamint a kerékpárlopások, és nem szeretnék, ha idegenek lepnék el a várost és megváltozna a lakosság aránya. Ezeket a megfogalmazásokat Horváth Árpád túlzónak, sőt hangulatkeltőnek tartja, de azt elismerte, hogy valós problémáról van szó. „Szinte naponta tartunk ellenőrzést a Dankó Pista lakótelepen, gyakran járőröz arra a városi és az állami rendőrség is – számolt be a polgármester. – Tárgyaltunk a vajdákkal is, arra kérve őket, jelezzék, ha új családok érkeznének a telepre. Mint kiderült, két család jött az elmúlt időszakban, de velük nincs probléma. Sokkal inkább azokkal a családokkal, akik a belvárosban béreltek családi házakat, az egyik ilyen az Alsó utcában, a Tescóhoz közeli részen, a másik az Állomás utca és a Hársfa utca sarkán található. Mindkét ház tulajdonosát felszólítottuk, hogy költöztesse ki a rendetlen bérlőket, ami már meg is történt. Az egyik házban 12-en, a másikban több mint húszan laktak. Mint kiderült, köztük volt az egyik bolti lopás tettese is.” A polgármester szerint egyesek felelőtlenül adják bérbe ingatlanukat, ezzel megkeserítve a szomszédok, de a többi polgár életét is. Elhangzott továbbá, hogy a Dankó Pista lakótelepen a feketeépítkezésekkel van komoly probléma, a napokban részletes, kétnyelvű tájékoztatást juttat el a hivatal minden ottani háztartásba, arra hívva fel a figyelmet, hogy a bővítéseket, hozzáépítéseket, felújításokat is be kell jelenteni, illetve engedélyeztetni kell az építési hivatalban. „Egyben arra kérjük az ott élőket, hogy ha az elmúlt években végeztek ilyen átalakításokat, bővítéseket, és nem jelezték, utólag tegyék meg, a hivatal munkatársai segítséget nyújtanak az engedélyeztetési folyamat lebonyolításában” – mondta a polgármester. Ha viszont nem rendezik a helyzetet, büntetésre számíthatnak, és a feketeépítményeket le is bonthatják.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?