Gergely Arnoldot hivatalosan holttá nyilvánították

Ipolyfödémes |

<p>Ipolyfödémes. A család kézhez kapta a brazil partoknál elhunyt Gergely Arnold halotti bizonyítványát. Hivatalosan is holttá nyilvánították a június elsejére virradóra eltűnt repülőgép magyar nemzetiségű szlovákiai utasát.</p>

Az Air France 447-es járatán 228-an utaztak, a gépen még két szlovák állampolgár ült.

Elmondhatatlan érzés
Gergely Viktor, az áldozat öccse elmondta, francia nyelvű dokumentumot kaptak, majd a garamkovácsi Benčať család segítségével - a családfő ugyanazon a gépen utazott - Pozsonyban elkészült a szlovák fordítás is. Az iratban június 1-jei dátum szerepel a halál időpontjaként, a tragédia helyszíneként pedig a Fernando de Noronha szigetcsoport van megjelölve, 354 kilométerre Brazíliától. Viktor elmondta, a dokumentum segítségével, el tudják intézni az eddig függőben lévő ügyeket, főleg ami az örökösödési eljárást illeti. Gergely Margit, Arnold édesanyja elmondta, leírhatatlanul megrendült, amikor kezébe vette az iratot. „Amíg nem volt a kezemben dokumentum arról, hogy a fiam halott, a lelkem mélyén azt éreztem, valahol még él. De most már azt, hogy vége. Elmondhatatlan, milyen érzés ez“ - mondta az asszony.

„Akárki tévedhet“
A nemzetközi vizsgálat folytatódik, a Gergely család ügyvédei figyelemmel kísérik a fejleményeket. Nagyon lassú a folyamat, rengeteg információnak kell még utánajárniuk a szakértőknek, időről időre Gergelyéket is tájékoztatják e-mailben, vagy telefonon. Az Air France képviselői is jártak néhányszor Ipolyfödémesen. A család nem tett feljelentést az ügyben. Gergely Viktor megjegyezte, szeretné, ha megtalálnák a felelősöket, de hiba bármikor történhet. „Akárki tévedhet“ - mondta Arnold öccse. A kártérítés egy részét már megkapták Gergelyék, nem tudják pontosan mikor, mekkora összeget kapnak még.

Brazíliában is végső búcsút vesznek az áldozatoktól
A szerencsétlenség után alig néhány nappal Párizsban már volt egy szertartás, azon nem vettek részt. Gergely Arnold öt évig az írországi Air Lingus alkalmazottja volt, ezért Dublinban is megemlékeztek róla július végén, oda elutazott Gergely Margit és Gergely Viktor is. Brazíliába Viktor egyedül megy, édesanyja nem vállalkozik az útra. Elmondta lelkileg és fizikailag is nagyon megviselte őt a repülés, amikor Dublinba utaztak, Brazília pedig nagyon messze van, nem mer útra kelni. Csak nyugtatókkal tudta legyőzni a félelmét, meglátni a végtelen tengert borzasztó volt, még egyszer nem vállalkozik erre. A fiát is félti, megpróbálta lebeszélni, de nem lehet. Először Párizsba mennek a hozzátartozók, majd innen még tizenegy órás repülőút következik. Gergely Viktor elmondta, mivel ugyanazt az utat teszi meg, mint a bátyja, van benne félelem. Úgy tudja, a szertartás egy része az óceánon zajlik majd.

Az idei halottak napja még szomorúbb lesz
Arnold október 15-én lett volna 34 éves. Az édesapa, Gergely Sándor halálának idén volt a tizedik évfordulója.
Jelképesen majd őmellé temetik el Arnoldot. Erre viszont már csak 2010-ben kerül sor, ekkorra készül el a sírköve is. 2010-ben a temetőben található nagy közös sírkeresztet is fel akarja újítatni a család. A községi házmellett emlékhelyet alakítottak ki Arnoldnak. A napokban készült el a Jamrich család ajándéka, egy kopjafa. A faragott tölgyfaoszlop balassagyarmati mesterek munkája, a falu keleti szélén helyezték el. A fába ezt a feliratot vésték: „Ha emlegettek, köztetek leszek, de fáj, ha látom könnyetek. Ha rólam szóltok, mosolyogjatok, emlékem így áldás lesz rajtatok“. A család itt gyújt majd gyertyát Gergely Arnold emlékére. A faluban már többször tartottak emlékmisét is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?