Gázszivárgás okozhatta a rettenetes kassai robbanást

kassa robbanás
Kassa |

Robbanás történt vasárnap este egy Obchodná utcai panelház egyik lakásában. A szakemberek még vizsgálják a baleset okát, de a jelek szerint gázrobbanás történt. A kiégett lakás tulajdonosa, egy 92 éves férfi a helyszínen meghalt.

„Éppen lefeküdni készültünk, amikor hatalmas robbanást hallottam. A mi lakásunk ajtaja is beszakadt. Azonnal felkaptam a kisfiamat, és feleségemmel együtt elindultunk lefelé. A robbanás a negyediken történt, de a törmelék a lépcsőház hatodik emeletét is ellepte. Minden lakásba bekopogtattunk, hogy figyelmeztessük a lakókat. Több segélykiáltást is hallottunk” – nyilatkozta lapunknak Ľubomír Leško. Hozzátette, már a robbanás előtti órákban is gázszagot éreztek a lakásukban, ezért a biztonság kedvéért elzárták a főcsapot. „Éreztük, hogy valami nincs rendben, de azt hittük, reggelig várhat a dolog” – magyarázta Leško.

Beleremegtek a házak

A két háztömbnyire lakó Mohňanský Veronika elmondása szerint olyan erős volt a robbanás, hogy még az ő lakásuk is beleremegett. „A balkonról nem sokat láttunk, csak a kiáltozást hallottuk. Később már láttuk és éreztük a füstöt. Rengeteg rendőr és tűzoltó érkezett a helyszínre” – nyilatkozta lapunknak. A hétemeletes panelházat a rendőrség a tűzoltók segítségével azonnal evakuálta. Az emberek többsége az utcán várakozott, néhányan a tűzoltóság buszában ültek. Sokan pizsamában, gyerekükkel a karjukon rohantak ki a házból. A tűzoltók éjfél előtt megfékezték a lángokat, de a robbanás, a lángok és az oltáshoz használt víz miatt a bejárat szinte minden lakása lakhatatlanná vált. Több, a környéken parkoló autóban is károk keletkeztek. Szerencsére kevesen sérültek meg. „Négy embert kellett kisebb sérülések miatt ellátni, de már mindegyiküket hazaengedtük a kórházból” – mondta Ivana Stašková, a kassai Louis Pasteur Egyetemi Kórház szóvivője.

Az önkormányzat is segít

Linda Šnajdárová városi szóvivőtől megtudtuk, a város vezetése azonnal felvette a kapcsolatot a lakókkal. „Ideiglenes szállást tudunk adni azoknak, akik ezt kérik. Több lakásunk is van erre a célra. Eddig senki sem tartott igényt rá. Az érintett családokat segíteni fogjuk, amiben csak tudjuk, a városrészek pedig egyszeri anyagi támogatást is nyújthatnak. Hogy milyen mértékben sérültek a lakások, egyelőre nem tudjuk” – közölte lapunkkal a szóvivő. A Kassai Kerületi Rendőr-főkapitányság jelentése szerint a tűz és a robbanás oka egyelőre nem ismert. „A rendőrségi nyomozó általános veszélyeztetés miatt indított eljárást az ügyben” – közölte lapunkkal Linda Šnajdárová rendőrségi szóvivő.

A szakértő figyelmeztet

Boczán Ferenc tűzvédelmi szakember lapunknak elmondta, ha gázszagot érzünk a lakásban, azonnal cselekedni kell. „Elsődleges szabály, hogy a gázvezetékhez és a hozzá tartozó berendezésekhez csak szakember nyúlhat. A földgáz eredeti állapotában szagtalan, de a vezetékes gázban olyan adalékok vannak, amelyektől érezni, ha szivárog. Ha megérezzük a szagot, azonnal ki kell szellőztetni, és értesíteni kell a szerelőket, a tűzoltókat. A villanykapcsolóhoz, a csengőhöz ne nyúljunk ilyenkor, mert már a legkisebb szikra is lángra lobbanthatja a felgyülemlett gázt. A bekapcsolt gáztűzhelyt semmiképp se hagyjuk őrizetlenül, és ha hosszabb időre elmegyünk otthonról, ajánlatos elzárni a vezetékeket. Ha biztosra akarunk menni, a szaküzletekben manapság néhány euróért olyan riasztóberendezéseket vehetünk, amely jelzi a gázszivárgást. Egy ilyen riasztó életeket menthet” – magyarázta Boczán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?