Díjkiosztó ünnepséget rendeztek, és felvonul- tak a hagyományőrző csoportok Tardoskedden.TardoskeddSzámos meglepetéssel várták a közönséget a 18. Szent István-napok szervezői az érsekújvári járásbeli településen.
Gazdag program a Szent István-napokon
Díjkiosztó ünnepséget rendeztek, és felvonul- tak a hagyományőrző csoportok Tardoskedden.
Tardoskedd
Számos meglepetéssel várták a közönséget a 18. Szent István-napok szervezői az érsekújvári járásbeli településen. Búcsúnapi véradást és futóversenyt is rendeztek, valamint átadták a faludíjat és a polgármesteri díjat.
Tóth Marián, Tardoskedd polgármestere a Cseh Határvidék Klub Chebi Alapszervezetének adta át a polgármesteri díjat Ludas József volt tardoskeddi lakos emlékének méltó ápolásáért. Ludas József 1981-ben katonai szolgálatteljesítés közben vesztette életét, a klub tagjai emlékművet állítottak az elesett tizedes tiszteletére. Tardoskedden utcát neveztek el róla. Az ünnepi ülésen a testület köszönetet mondott a Tardoskeddi Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjainak, akik önfeláldozó munkát végeztek a tűzeseteknél és az árvízvédelem során. A helyi tűzoltó egyesület 1917-ben alakult meg, majd többéves szünet után 2007-ben kezdte meg újra működését, jelenleg tizenöt tagja van. Azóta több tűzesetnél siettek a bajba jutottak segítségére.
Tardoskedd község díját in memoriam adományozták Móder László labdarúgónak, aki 1967-től a pozsonyi Slovan futballcsapatának kiváló csatára volt. Pályafutása során 149 bajnoki mérkőzésen játszott. Hozzájárult a klub 1969-es győzelméhez a Kupagyőztesek Európa-kupájában (KEK) az FC Barcelona ellen, továbbá az 1970-es csehszlovák bajnoki címhez, valamint a Csehszlovák és Szlovák kupagyőzelemhez, és két alkalommal az Interkupa- győzelemhez. Élsportolói pályafutása befejeztével Érsekújvárban telepedett le, rövid ideig edzőként és játékvezetőként tevékenykedett.
Új üdvözlőtábla várta a Szent István-napokra érkezőket, melyet a közelmúltban, a fafaragók találkozóján készítettek. A faluházban megnyitották Tóth Ferenc Izland szépségeit bemutató fotókiállítását. Szent István szobránál koszorúzási ünnepséget tartottak, a szabadtéri színpadon Vastag Tamás, majd Dankó Szilvia, végül az Irigy Hónaljmirigy szórakoztatta a közönséget. A Felvégi parkban szombaton az Ízek utcájában főzőversenyt rendeztek, és több mint húszan neveztek be a pogácsasütő versenybe.
A Szent István-napokon idén sem maradt el a hagyományőrző csoportok felvonulása és a folklórfesztivál. A hétfői zárónapon a termálfürdőben nosztalgiabulit tartottak. A Szent István-napokat ünnepélyes tűzijátékkal zárták.
Az Új Szó a rendezvény médiapartnere.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.