GALÉRIA: Visszatért Szepsibe a holokauszttúlélő

Max Eisen először a 90-es években látogatott haza, de a rossz fogadtatás miatt keserű szájízzel tért vissza Kanadába. Most, a Dél-kaliforniai Egyetem (USC) Soá Alapítványa jóvoltából egy dokumentumfilm forgatása miatt tért vissza Szepsibe, hogy kamerák előtt mesélje el azt, ami vele történt. 

Max Eisen, eredeti nevén Eisen Tibor 1929. március 15-én született. Gyerekkorát szülővárosában, Szepsiben, egyebek mellett annak a Bodollói utcában található családi háznak az udvarán és környékén töltötte, ahonnan családjával együtt 1944 tavaszán a németek által elfoglalt Lengyelországban levő Auschwitz-Birkenau koncentrációs táborba deportálták. Fiatalon azon a 13 napon át tartó halálmeneten is részt kellett vennie, melynek során Auschwitzból Loslauba, onnan Mauthausenbe, Melkbe, végül az ebenseei hegyekbe vitték őket. Családjából csak ő és egyik távolabbi rokona élte túl élte a deportálást. 

A haláltábor felszabadítása után visszatért Szepsibe, de néhány évvel később, 1949. október 25-én Amerikába emigrált, ahol a kanadai zsidó közösség felkarolta és Torontóba küldte. Itt ismerte meg Ivy Cosmant, akit később feleségül vett. Házasságukból két gyerek született, két unokájuk és három dédunokájuk van. A közel két hónappal ezelőtti forgatásra fiával, Eddel és egy amerikai stáb tagjaival tért vissza szülővárosába.

Ígéret az édesapjának 

„Édesapám családját Auschwitzban ölték meg. Édesanyám családja szintén haláltáborba került 1942-ben. Akkor még Magyarországon voltunk. Egy táviratot kaptunk, amelyben az állt, hogy elvitték őket. Ez olyan volt, mint egy halálos ítélet. Csak úgy eltűntek. Hatmillió zsidó eltűnt. Engem édesapámmal és nagybátyámmal együtt vittek Auschwitzba. Ott kiválogattak minket. Én átmentem a rostán, de ők nem. Másnap reggel 30 ezer emberrel együtt felsorakoztunk, létszámellenőrzést tartottak a németek. Ha valaki éjszaka meghalt, meg kellett találni és le kellett hozni a holttestét. Mert amíg a számok nem ültek, senki sem mozdulhatott” – emlékezett vissza Max Eisen. Az ellenőrzés után munkába kellett mennie, naponta több kilométert gyalogolt. Amikor este visszatért a táborba, ismét a családját kereste, de nem találta. „A karanténba mentem, és a nevüket kiabáltam. Végül megtaláltuk egymást, de csak a kerítésen át beszélhettünk. Apám megáldott, és azt mondta, ha sikerül túlélnem ezt az egészet, akkor mindent el kell mesélnem a világnak” – mesélte Max Eisen, aki a zsidó holokauszt történéseiről nemcsak egyetemi előadásokon számol be, hanem papírra vetette mindazt, amit átélt, ezzel is teljesítve édesapja kérését. 

Megmaradt történelem

„Torontóban annyira messze vagyunk a történtektől, hogy az egész önmagában csak egy sztori. Az emberek nem igazán értik a lényegét. Itteni utunk során több helyszínt is bejártunk, ami nekem nagyon sokat segített annak a történtek felelevenítésében. Az igaz, hogy néhány épület már nem áll, de még így is nagyon könnyű elképzelni, hogyan festhettek itt a dolgok akkoriban. Az itt élő emberek nyugodt, normális életet éltek, és hirtelen mindent elvettek tőlük. Szóval ez nemcsak egy történet, hanem valódi történelem” – mondta Ed, Max Eisen fia. 

A forgatás első megállója Eisenék egykori családi háza volt. A helyszín tele volt meglepetéssel és érzelemmel. A forgatás közben egy idősebb férfi gurult ki elektromos járgányával a stábhoz, mert hallotta, hogy a csoport nem magyarul beszél. Nem sokkal később kiderült, hogy a férfi, Tóth Ferenc Eisen gyerekkori barátja, de mivel több mint hetven éve nem találkoztak, nem ismerték meg egymást. „Idén töltöm be a kilencvenedik életévemet, számomra ez hatalmas öröm. Gyerekként itt játszottunk, ebben az utcában. Nagyon szomorú, hogy ilyen piszkos emberek is léteztek, hogy ilyet tettek. De nagyon örülök, hogy újra találkoztunk. Leírhatatlan érzés” – mondta a váratlan találkozáskor Tóth Ferenc. A szepsi forgatás után a stáb a csécsi köztemető zsidó sírhantjait látogatta meg. Eisenék lenyomatot készítettek a fejfák feliratairól. Egy rövid ima után az egykori gyűjtőtábor, a kassai „gettó” területére is ellátogattak. Az itt felvett anyagból egy speciális, 360 fokos interaktív videót készítenek, melyet az USC Soá Alapítvány archívumában tesznek közzé. 

55 ezer interjú 

A USC Soá Alapítvány Steven Spielberg kezdeményezésére alakult 1994-ben, hogy összegyűjtsék és megőrizzék a holokauszt túlélőinek és szemtanúinak visszaemlékezéseit. Az intézet ma a Dél-kaliforniai Egyetem része. Az alapítvány küldetése, hogy a videóinterjúkat használják az oktatásban, ezáltal empátiát, megértést és tiszteletet ébresszenek a holokauszt áldozatai iránt. Az intézet Vizuális Történelmi Archívumában népirtások túlélőivel, segítőkkel és szemtanúkkal készült 55 000 videóinterjút tárolnak, melyeket 65 országban, 43 nyelven vettek fel. A holokauszt túlélőinek interjúi mellett az archívum más népirtások túlélőinek és szemtanúinak (Ruanda, Nanking, Guatemala, örmény népirtás stb.) visszaemlékezéseit is őrzi. A teljes anyag ma a világ 147 intézményében hozzáférhető. Magyarországon 2018 óta a Magyar Tudományos Akadémia égisze alatt működő Elektronikus Információszolgáltatás (EISZ) Nemzeti Program jóvoltából a Vizuális Történelmi Archívum 40 helyen (egyetemeken, könyvtárakban, múzeumokban) érhető el. Az archívum anyagai között 1355 magyar nyelvű interjú van, emellett több ezer olyan, más nyelven felvett, magyar vonatkozású visszaemlékezést is őriz.