Galántán lesz a Samsung logisztikai központja is?

Galánta. Miként a Hyundai autógyárért, Szlovákia a Samsungért is a környező államokkal fog versengeni, s ha nyer, egyértelműen Galánta ad majd helyet az új beruházásnak.

A dél-koreai vállalat egy kelet-közép-európai logisztikai és kutatási-fejlesztési központ kiépítését tervezi, ám egyelőre nem dőlt el, hogy melyik visegrádi országban ruház be. Ezt Pavol Prokopovič közlekedési és távközlési miniszter jelentette be Galántán, ahol a tévékészülékeket és számítógép-monitorokat gyártó Samsung Electronics Slovakia vállalat vezetőivel tárgyalt.

Az Új Szó kérdésére, hogy ha Szlovákia nyerné a versenyt, az újabb beruházást is Galántán valósítanák-e meg, a miniszter elmondta: a Samsung Galántán kívül más helyszínben egyáltalán nem gondolkodik, itteni üzeme bővítésével hozná létre a logisztikai-kutatási központot. Ezáltal kétszeresére emelkedhetne a helyi cég alkalmazottainak száma. Az épülő új gyártócsarnokban a tervek szerint júniusban indulna be a termelés, és a jelenlegi évi 1,7 millió gyártmány helyett 4,7 millió darabot készítenének. Az új részleg LCD-képernyőket, DVD-lejátszókat, plazmaképernyőket és lézernyomtatókat gyárt majd. A galántai üzemben 2005 végére 2500 embert szeretnének alkalmazni, ám ha itt épülne meg a logisztikai és kutatóközpont, a Samsung összesen ötezer embert alkalmazhatna Galántán.

A tárcavezető Alexander Mézeš polgármester és a galántai illetőségű SDKÚ-s honatya, Horváth Zoltán ösztönzésére elsősorban azért utazott a városba, hogy közösen keressenek megoldást a közlekedési problémákra. Mivel a dél-koreai vállalat üzemében naponta több száz kamion fordul meg, elengedhetetlen a meglévő úthálózat fejlesztése. A város tavaly 10 millió koronás beruházással felújíttatta a Samsunghoz vezető mellékutak burkolatát, ám ez csak átmeneti megoldás, egy terelőút kiépítésére is szükség lenne. A felek megállapodtak, hogy a problémát három lépésben oldják meg. Első szakaszban – 2005-ig – egy keskenyebb terelőutat építenének meg, amely az ipari létesítmény közvetlen környékét tehermentesítené. Ezt az útszakaszt 2006 végéig úgy hosszabbítanák meg, hogy a városon kívülre vezessen. A harmadik lépés egy, a várost megkerülő út építése lenne, amit az önkormányzat régóta szorgalmaz. „Ez egy nagyobb, mintegy kétmilliárd koronás beruházás lenne. Nem állapítottunk meg határidőt, de 2006 után kezdhetnénk hozzá a megvalósításhoz” – tájékoztatott a miniszter. Újságírói kérésre válaszolva leszögezte: a zsolnai autópálya megépítése nem hátráltatja a galántai tervek megvalósítását.

Nyárig elkészül a galántai körforgalom

Galánta. Június végéig átadják azt a körforgalmat, amely a Vágsellyéről és Szeredről a városba vezető főutak kereszteződésénél épül – ígérte tegnap Pavol Prokopovič közlekedési miniszter. A tárcavezetőnek egy további, a körzeti hivatal előtti, jelzőlámpás kereszteződés körforgalommá építésének kérdését is felvetették. Azt válaszolta, a kérésről tárgyalni fognak. Az Észak lakótelepen hamarosan átadják az új postahivatalt, amely körülbelül ötezer lakos számára könnyíti meg az ügyintézést. (gl)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?