Fűtetlen lakásokban a karanténban

Alsóhatár
Alsóhatár |

A tavalyi fűtési szezon óta nincs fűtés az alsóhatári községi bérlakásokban. A lakók nagy része már elköltözött, aki maradt, az fagyoskodik. A település vezetése szerint azért nem fűtik a lakásokat, mert a lakók nem fizetnek, a lakók azért nem fizetnek, mert nincs fűtés.

Elkeseredett alsóhatári lakosok azzal keresték meg az Új Szó szerkesztőségét, hogy segítséget kérjenek egy hosszú ideje húzódó probléma megoldásában.

90 fűtetlen lakás
Tavaly tavasszal végeztek próbafűtést, majd ősszel javították a fűtőrendszert, ennek ellenére egész télen nem volt fűtés a községi bérlakásokban. Két lakótömbről és két sorházról, összesen kilencven lakásról van szó. A lakások egy része már üres, a lakók kiköltöztek. Volt, aki azért, mert nem tudta fizetni a lakbért, más azért, mert elege lett. Akik még maradtak, többször tettek bejelentést a községházán, eddig eredménytelenül. Úgy fogalmaztak, nem törődik velük senki, hiába fordultak a községi hivatal alkalmazottaihoz, vagy a képviselőkhöz. Vannak köztük nyugdíjasok, vagy kisgyermekes családok. 

Penészes falak
Az ott lakók hosszasan sorolták panaszaikat. Többen elmondták, penészesek a falak, egyrészt a hideg, másrészt a beázó tető miatt. Az egyik bejárati ajtó nem zárható, mert a korábbi lakók tönkretették a zárat. Emiatt állandóan huzat van a földszinti lakásban, a szél befújja a szemetet a folyosóra. A lépcsőházban csak azért van világítás, mert az egyik lakó vásárolt égőt a lámpákba. A lakótömb és a sorházak közötti részen hatalmas sár van. A szennyvíztároló teteje életveszélyes, a szülők állandóan a gyerekek miatt aggódnak. 

Végrehajtás alatt
Egyik közülük elmondta, a kétszobás lakásért 133 euró a lakbér, amit azonban nem a községnek, hanem a végrehajtónak fizetnek havonta, mivel a község végrehajtás alatt áll. A lakások felépítését az Állami Lakásfejlesztési Alaptól nyert pályázatból finanszírozták, a hitelt azonban nem törlesztette a falu. A fűtés díja 48 euró. Ezt a községnek kell fizetni, ám a lakók egy része januárban, mások februárban fizették be utoljára, hiszen mint mondták, miért fizessenek a fűtésért, ha nincs. 

11–17 fokos szobák
Az egyik nyugdíjas elmondta, olajradiátorokkal próbálja fölmelegíteni a lakást, de 17 foknál több nem szokott lenni az otthonában. „Az áramért 60 euró előleget fizetek havonta, de az olajradiátorok miatt jó nagy többletfizetésre számítok az elszámoláskor, hiszen ez az összeg már most több mint 260 euró” – panaszkodott. Egy családanya elmondta, náluk 11 fok az átlaghőmérséklet, télen reggelente jégcsapok lógnak az ablakon. „Még télen sem kell annyira felöltözni a kabát alá, mint amennyi réteget vagyok kénytelen felvenni bent. Általában kettő, de néha három paplannal takarózom. Sokszor any-
nyira elgémberednek a végtagjaim, hogy muszáj kimenni járni egyet. Most azonban, a koronavírus miatt még ez sem tanácsos” – mondta elkeseredetten egy másik nyugdíjas. Hozzátette, így nagyon nehéz arra vigyázni, hogy ne fázzon meg, ráadásul több alapbetegsége, például cukorbetegsége van. „Egész életemben tisztességesen dolgoztam, sokat tettem a köz érdekében. Jó lenne nyugodtan élni, kicsit élvezni a nyugdíjaskort” – fogalmazott. 

Korábban is gond volt
Egyikük azt is elmondta, soha sem működtek százszázalékosan a dolgok, a fűtéssel korábban is gondok voltak, de amíg a polgármester, Dora Ferenc a hivatalában volt, addig mindig intézkedett, ha panasszal fordultak hozzá. Alsóhatár első embere és további három személy ellen március 10-én a Speciális Ügyészi Hivatal ügyésze indítványozott vádemelést a Specializált Büntetőbíróságon öt rendbeli gyilkosság elkövetése miatt.

Tartozás és kilakoltatás
A községi hivatalt jelenleg Culinka László alpolgármester vezeti. Megkeresésünkre elmondta, tavaly vásároltak új kazánt, amely azonban a nemrégiben történt nagy zivatarban meghibásodott. „Belecsapott a villám, tönkrement a vezérlőegység. Az egyik alkatrészt Csehországból kellett megrendelni, időbe telt, amíg megjavíttattuk, ezért nem tudtunk fűteni, de ez nem volt hosszú távú kiesés” – magyarázta az alpolgármester. Határozottan visszautasította, hogy egész télen nem volt fűtés. Elmondta továbbá, hogy a bérlakásokban pellettel fűtenek, amelyet a falu maga állít elő. Hozzátette, szerinte nagyon költséges a fűtőanyag gyártása, mivel a gépek nagyon sok villanyáramot fogyasztanak, illetve az előállításhoz az alapanyagot is meg kell vásárolni. A pelletgyártó gép is elromlott nemrég, közel kétezer eurót kellett fizetni a javításért. „A lehetőségekhez mérten igyekszünk mindent megtenni. A lakások nagy része azért áll üresen, mert ősszel kénytelenek voltunk kilakoltatni a nem fizető lakókat. A tavalyi évet 34 ezer euró mínusszal zártuk, ennyi volt a lakók tartozása, ezért újabb kilakoltatásra lehet számítani” – fogalmazott az alpolgármester. 

A lakók, akik mindnyájan a nevük elhallgatását kérték, mivel elmondásuk szerint félnek a következményektől, arról értesítették a szerkesztőséget, hogy a múlt hét végén az esti órákban egy rövid ideig volt fűtés a lakásokban. Az egyik sorház számára két-három napra elegendő tűzifát hoztak a község alkalmazottai.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?