Füleken egyre nagyobb probléma a szipuzás

Fülek |

<p>A városban már szinte bármikor lehet látni beszipuzott, hígítótól szédelgő fiatalkorúakat. A roma kormánybiztos a polgármesterrel közösen tájékoztatott az óvintézkedésekről.</p><div>&nbsp;</div>

Agócs Attila polgármester beszámolója szerint már évekkel ezelőtt tapasztalták, hogy kiskorúaknak adnak ragasztót, oldószert felnőttek. „Valaki vesz egy üveg toluént, aztán decinként árulja, drágábban” – magyarázta Agócs. A szipuzás miatt több kihágás, vandalizmus, gyújtogatás történt, az utóbbi egy hónap alatt négy-öt ilyen eset volt. Ravasz Ábel romaügyi kormánybiztos (Híd) törvénymódosítást fog javasolni, hogy fiatalkorúak ne vásárolhassanak szerves oldószert tartalmazó anyagokat, (ezek különféle ragasztók, hígítók, lakkok). Emellett terepmunkára, szociális dolgozókra, felvilágosításra, megelőzésre, a közterületek monitorozására van szükség, ezt a rendőrség mellett roma járőrök is végezhetnék.„Csökkenteni kell a társadalmi feszültséget. Ha az emberek roma fiatalokat látnak szipuzni az utcán, az az egész közösség megbélyegzéséhez vezethet. A szélsőséges csoportok erősödését is eredményezheti” – mondta a kormánybiztos. Hivatalába szinte naponta érkezik a szipuzással kapcsolatos hír, jelentés az ország számtalan pontjáról, „de a toluén és a hasonló drogok „nem roma probléma, a szegénységgel függ össze” – hangsúlyozta Ravasz Ábel. (TASR)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?