Fülek: Tízre bővülhet a polgárőrség taglétszáma

Fülek |

Nyolcról tízre emelkedhet a közeljövőben a polgárőrség taglétszáma a losonci járásbeli Füleken. Az önkormányzat a költségek fedezésére 200 000 eurós támogatásért pályázott a Belügyminisztériumnál. A város a költségek öt százalékát térítené.

 

Mágyel Andrea, a füleki Városi Hivatal elöljárója elmondta: az új pályázati felhívás a korábbival ellentétben már figyelembe veszi a minimálbér összegének növekedését is. Hozzátette: az első pályázati felhívás az átalány járadékot, melyből az önkormányzatnak az alkalmazottak étkeztetését, munkaruházatát és felszerelését, illetve a szociális alaphoz való hozzájárulást és a különféle prémiumokat kell térítenie, 25 százalékban szabta meg. Az új felhívásban már 40 százalék szerepel.

„Ez jelentős megtakarítást jelent a városi pénztárnak. Főleg a nyári hónapokban a járőrök több városi rendezvényen is jelen vannak, ahol felügyelik a rendet. A hétvégi és éjszakai munkáért fizetett prémiumok kifizetése után lassan már az étkeztetésre, illetve a felszerelésre és a többi szükséges dologra se maradt pénz, ezeket tehát saját forrásból kellett fedeznünk. Az átalány járadék emelése nagy segítséget jelent” – magyarázta Mágyel.

Hozzátette: a polgárőrség munkatöltete nem változik. Továbbra is szociális és asszisztensi szolgáltatásokat nyújtanak, a közrend fenntartása terén pedig együttműködnek az állami és a városi rendőrséggel. Ezen kívül biztosítják a közúti forgalom folyamatosságát és biztonságát, védik a köz- és magántulajdont, illetve a környezetet is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?