Fülek komoly beruházásokat tervez a parkban és a temetőben

fülek park

A városi képviselő-testület jóváhagyta a decemberi testületi ülésen a város 2021-es költségvetését. A beruházási tervek jegyzékében erre az évre a köztemetőt érintő széles körű munkálatok, és a városi park régen várt körbekerítése szerepelnek.

Az önkormányzat az idén komoly beruházás megvalósítására készül a városi temetőben és a parkban. Amint arról Agócs Attila polgármester tájékoztatott, mindkét projekt a város saját pénzforrásaiból lesz finanszírozva. „Az utóbbi években olyan projektekre összpontosítottunk, melyekre támogatást lehetett lehívni, és általuk jelentős mértékben beindítani a város fejlesztését. Mivel a 2020-as évben lényegében véve sikerült befejeznünk az összes megkezdett nagy projektet, az aktuális évben azokat célozzuk meg, melyekre nem lehet támogatást szerezni. Törlesztjük az „adósságunkat“ ez irányban, és beruházunk a saját kasszánkból“ ‒ fejtette ki a polgármester.

A legégetőbb problémának a városvezetés a városi park gyakran felvetődő biztonságát és a temető járdáinak állapotát értékelte. Felújításuk már 2020-ban is tervezve volt, de a koronakrízis miatt a város kénytelen volt erre az évre elhalasztani a megvalósítását. A polgármester szerint a tervükben szerepel a temető régi részében található összes járdának és a parkolótól a halottasházig vezető útnak az újraaszfaltozása. „Azonkívül teljesen felújítjuk a gyalogosoknak szolgáló bejáratot, amely ma siralmas állapotban van“magyarázta, hozzátéve, hogy több mint 2300 négyzetméternyi felület kap új aszfaltborítást, felújítják a lépcsőket, korlátokat telepítenek, és a kerítést is helyreállítják. A projekt összköltségei megközelítőleg 49 ezer euróra becsülhetők.

A másik fontos projekt, az egész városi park körbekerítése, az éjszakai vandalizmusnak és az alkalmazkodni nem képes lakosok, illetve fiatalok csoportosulásának problémáját hivatott megoldani. „Hosszasan vitattuk, hogyan lehetne ezt a problémát orvosolni, és arra a következtetésre jutottunk, hogy leghatékonyabb az lesz, ha körbekerítjük a parkot, és éjszakára zárni fogjuk úgy, ahogy azt teszik más városokban is“ mondta el a polgármester, azzal, hogy mintegy 1,4 kilométer hosszú kerítést kell építeni kerítéselemek felhasználásával. „Kivételt képez a park Sznf utca és gimnázium melletti része. Ebben a részben historizáló kerítés megvalósítása mellett döntöttünk, amely a múltat idéző kovácsolt elemek és falazott oszlopok együtteséből áll. Két kovácsolt kapu is kerül ide, mégpedig a kastély mindkét oldalára“ ‒ egészítette ki. Három további bejárat található majd a „parki presszónál“, a vasút- és buszállomásnál. A park körbekerítése kb. 140 ezer euróba fog kerülni, s így az év egyik legnagyobb beruházása lesz. „Ha nem szöknek fel az árak a beszerzés és a megvalósítás során, mindkét projektet befejezzük még ebben az évben“ ‒ zárta szavait a polgármester.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?