Forrongó kedélyek Rimaszécsen

Rimaszécs. Ellentét alakult ki Rimaszécsen az alapiskola vezetése és a község polgármestere között.

Rimaszécs. Ellentét alakult ki Rimaszécsen az alapiskola vezetése és a község polgármestere között. Június 18-án a polgármester irányítása alatt megalakult az az iskolatanács, amelynek legitimitását az iskola vezetősége megkérdőjelezte, mivel szerintük a már korábban törvényesen, a polgármester utasítása alapján, március 25-én megalakult iskolatanácsot kell legitimnek tekinteni. Az iskolatanácsok megalakítását előirányzó törvény értelmében a helyi alapiskolában négy év eltelte után kell újat alapítani. Az iskolatanács az iskola alkalmazottaiból, a község önkormányzata által delegált képviselőkből és szülőkből, valamint az iskolával együttműködő intézmények egy képviselőjéből áll. Az ellentétek alapja az iskolatanácsba választott szülők személye körüli vita. A tanács megválasztásakor a község három képviselőből álló bizottságot rendelt a választások tisztaságának felügyeletére. Az alapiskola vezetése a választás előtt szülői értekezletet hívott össze, amely az iskolatanács szerepét és működésének fontosságát volt hivatott elmagyarázni. Reisz Éva iskolaigazgató tájékoztatása szerint már a szülői értekezlet előtt ellenpropaganda indult a faluról bejáró gyerekek szülei ellen, azzal az indoklással, hogy az iskola Rimaszécsé, ne döntsenek annak sorsáról más falu lakosai. A február 13-ra tervezett tájékoztatón emiatt a környékbeli falvakból származó gyerekek szülei igen alacsony létszámban jelentek meg. Mivel közel 500 tanulóról van szó, korántsem volt egyszerű a helyzet. Február 27-én a szülői szövetség és az iskola megszervezte a szülőválasztást az iskolatanácsba. Ezt a választást szintén felügyelte egy bizottság az önkormányzat részéről, az eredményt hitelesítette is. A községházán szerzett információink szerint a megválasztott szülők személye ellen egy csoport petícióban tiltakozott, és új választás kiírását kérte március végén. A petíció jogosságát az iskola vezetése megkérdőjelezte, információik szerint az aláírásokat gyűjtők nem jártak el törvényesen, és valószínűleg valaki manipulálta őket. Ezt a petíciót az iskola vezetéséből senki nem látta, az indokokat sem ismerik. Az először megválasztott iskolatanács alakuló ülése után a községi képviselő-testület is foglalkozott a petícióval, annak létét tudomásul vette. A legújabb fejlemények szerint a község polgármestere a június 18-án megalakult iskolatanácsot tekinti legitimnek. Ennek a tanácsnak kell döntenie az iskola igazgatói posztjára kiírt pályázatról is június 29-ig. Az ügy további alakulásáról tájékoztatjuk olvasóinkat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?