A kép illusztráció
Folytatódik az óvodafelújítás
Befejeződött a Kossuth utcai óvoda felújításának második szakasza, melynek költségeit nagyrészt állami támogatásból fedezték.Királyhelmec2016-ban a környezetvédelmi alaptól 198 ezer euró hozzájárulást kapott a város, ebből egyebek mellett kicserélték az ajtókat és az ablakokat.
Befejeződött a Kossuth utcai óvoda felújításának második szakasza, melynek költségeit nagyrészt állami támogatásból fedezték.
Királyhelmec
2016-ban a környezetvédelmi alaptól 198 ezer euró hozzájárulást kapott a város, ebből egyebek mellett kicserélték az ajtókat és az ablakokat. Mivel az önkormányzat a munkálatok folytatása mellett döntött, ugyanebből a forrásból kért pénzt a további fejlesztésekre. Pataky Károly, Királyhelmec polgármestere elmondta, az igényelt 200 ezer euróból idén 150 ezret meg is kaptak, amit a szokásos önrésszel egészítettek ki. A beruházás során egyebek mellett hőszigetelték és újrafestették az épület külső falait, új szolárpaneleket szereltek fel, és lebontották a külső kazánházat, ehelyett két 45 kilowatt teljesítményű kazánnal fognak fűteni. A munkálatok során új, energiatakarékos lámpatesteket szereltek fel, és a villamosvezeték-hálózatot is korszerűsítették. A munkálatokat nemrég fejezték be, az ünnepélyes átadót néhány napon belül megtartják. A polgármester tájékoztatása szerint a Kossuth utcai részleg modernizálása ezzel a beruházással nem fejeződött be, a belső terek komplex rekonstrukcióját is szeretnék elvégezni, de a berendezés cseréje, az udvar, a játszótér és a kerítés felújítása, valamint új parkoló kialakítása is a tervek között szerepel. Arról egyelőre nem határozott a városvezetés, hogy a fejlesztések költségeit milyen forrásból fedezik. Királyhelmec egyébként az óvoda Fábry utcai részlegének modernizációjára és bővítésére is elnyert egy kb. 600 ezer eurós támogatást, de az építési munkálatok egyelőre nem kezdődtek el.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.