Folytatódik a galántai kastély-per

Folytatódik a galántai kastély-per

Ma 11-től tárgyal a Nagyszombati Kerületi Bíróság a galántai neogótikus kastély felújításával kapcsolatban felmerült gazdasági visszaélés ügyében indított perről.

A négy vádlott egyike Peter P. Galánta polgármestere. A polgármester nem sokkal fél 11 után érkezett meg a bíróság elé. A sajtó képviselőinek azt mondta, hogy győzni jött, de úgy gondolja, hogy idén új polgármestert választanak Galántán. De újra kijelentette, hogy nem bűnös. Ez azt jelentené, hogy a kerületi bíróság jóváhagyja a Galántai Járásbíróság döntését.

Tavaly májusban a Galántai Járásbíróság feltételes szabadságvesztésre ítélte a polgármestert, ha a fellebbezések nyomán nem változtatnak az ítéleten, akkor a polgármester elveszíti a mandátumát.

Egyelőre úgy tűnik, hogy fél órával később kezdődik a tárgyalás. Mind a négy vádlott jelen van, a polgármesteren kívül Ladislav M. korábbi polgármester, Ján P. korábbi hivatalvezető és Peter A. Galánta egykori főépítésze.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?