Folytatják a fedett uszoda felújítását Vágsellyén

Vágsellye
Vágsellye |

A Duslo vegyi vállalat egykori fedett uszodáját Vágsellye önkormányzata vásárolta meg, és több mint egymillió euró támogatást kapott a kormánytól az életveszélyessé vált tetőszerkezet felújítására.

Vágsellyén évekkel ezelőtt bezárták a kültéri városi strandot, a helyi lakosok csak a Vág partján frissülhetnek fel a nyári hónapokban. Fennállt a veszélye annak, hogy ha nem jut pénz a fedett uszoda felújítására, végleg bezárják a létesítményt. Holott az ország azon hat uszodájának az egyike, ahol ötven méteres úszómedence van. Itt tartották az úszóleckéket a városi és a régióbeli tanulóknak, évente több mint negyvenhatezer látogatója volt. Az uszodát korábban a 2003-ban alapított Aquasport üzemeltette, az egyesületet Vágsellye, Mocsonak, Felsőkirályi és Sopornya önkormányzata hozta létre a Duslo vegyi gyárral közösen. Az uszoda bezárását követően kénytelenek voltak visszafizetni a lakosoknak az előzetesen kiváltott bérletek árát. Koller Erika a városi hivatal szóvivőjének tájékoztatása szerint még az ünnepek előtt eltávolították a fedett uszoda csaknem teljes tetőszerkezetét és már ezen a héten megkezdik az új konstrukció építését. František Čibrik építésvezetőnek, a városi hivatal dolgozójának tájékoztatása szerint négy beton sarokba illesztett tartópillér kerül a fedett uszodába, kettő a medencékhez, egy a büfébe és egy az öltözőkbe, ezek tartják majd az új, korszerű tetőszerkezetet. A felújítási munkálatok a terv szerint haladnak, és várhatóan május végéig tartanak. Az úszni vágyók 2019 tavaszától kénytelenek nélkülözni a létesítményt. Vágsellye önkormányzata az 1 075 000 állami támogatáshoz további, mintegy 300 ezer euróval járul hozzá a rekonstrukcióhoz a városi büdzséből. A vágsellyei lakosok, elsősorban a Duslo vegyi gyár dolgozói még emlékeznek arra, hogy az úszómedencét eredetileg tűzvédelmi okok miatt építették az üzem közvetlen közelében. Később változott a gyártási technológia, és feleslegessé vált az effajta óvintézkedés, így az uszoda kizárólag edzésekre és rekreációs úszásra szolgált. Végül a vállalat úgy döntött, nem fektetnek több pénzt a létesítmény megmentésébe és korszerűsítésébe, inkább eladják az ingatlant.


Jozef Belický, Vágsellye polgármestere sürgette a fedett uszoda megvételét és annak mielőbbi üzembe helyezését, mint ahogy az úszók szövetsége is. A tető felújítását követően újabb problémák merülnek fel, mert az ugyancsak elavult műszaki berendezés felújítására további támogatásra lesz szükséges a városnak. A legszükségesebb gépek, berendezések cseréje legalább 1,5 millió euróba kerülhet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?