Földdel csencselt a polgármester?

Aranyosmarót (Zlaté Moravce) |

<p>Csalás miatt emelt vádat az ügyészség Aranyosmarót polgármestere ellen. Serafína Ostrihoňová és egy  helyi vállalkozó, Viliam Ondrejka ellen, mert jogtalanul sajátítottak ki földterületeket a helyi ipari park számára.</p>

Ostrihoňová helyettese ellen csalásban való bűnsegédlet a vád – felettese parancsára ugyanis ő jelentette ki közjegyző előtt, hogy a város már tíz éve használja a szóban forgó földterületeket. A törvény szerint ez a kisajátítás feltétele, ám az aranyosmaróti esetben ez nem teljesült.
Megvásárolni nem tudták, ezért kisajátították
A földterületeket az ipari parkba betelepülni kívánó beruházók számára az önkormányzat megbízásából a helyi Viliam Ondrejka  vásárolta fel, anélkül, hogy azok tulajdonjogi viszonyai rendezettek lettek volna. A város ugyan folytatott tárgyalásokat a földalappal az ismeretlen tulajdonosú földek megvásárlásáról, de 2006-ban a kormány ideiglenesen leállította a földalap ezirányú működését, és így a telkeket nem lehetett a városra íratni. (vm)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?