Főellenőr kerestetik Nagykaposon

Nagykapos |

<p>Hamarosan új főellenőrt választanak az Ung-vidék központjában, a posztot betöltő Ferencz Artúr mandátuma ugyanis 2009 márciusában lejár. Ifj. Gyimesi György, a Nagykaposi Városi Hivatal vezetője lapunknak elmondta, a főellenőr megválasztásának kérdésével már az önkormányzat múlt év végi ülésein is foglalkoztak.</p>

Az akkori elképzelések szerint az állást a jövőben egy részmunkaidőben foglalkoztatott személy töltötte volna be, aki fizetésként a jelenlegi ellenőr bérének a felét kapta volna. A város idei költségvetésébe ez a tervezet került, ám a feltételeket az önkormányzati képviselők januári tanácskozásukon megváltoztatták, és az állást meg is hirdették.

A főellenőrnek feddhetetlen előéletűnek kell lennie, felsőfokú jogi vagy közgazdasági végzettséggel kell rendelkeznie, valamint a legalább ötéves szakmai gyakorlat is a kívánalmak közé került. Az érdeklődők jelentkezésüket postai úton küldhetik be a Nagykaposi Városi Hivatalba, a feltételeknek megfelelők közül az önkormányzati képviselők a 2009. március 3-án tartott ülésen választják ki a legalkalmasabbat. A jelentkezés feltételeiről az érdeklődők bővebb felvilágosítást a város honlapján, a www.vkapusany.sk oldalon kaphatnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?