Filmező szíriai miatt bezárták a Vörös Csillagot

Kassa |

<p>Lezárták és kiürítették tegnap a kassai Vörös Csillag strandot, mert egy szíriai férfi furcsán viselkedett.&nbsp;</p>

A strandolók elmondása szerint a férfi teljesen felöltözve járt a strandolók között és mobiltelefonjával felvételeket készített. Az úszómesterek riasztották a rendőrséget.  „A férfi 15 óra tájékában érkezett a strandra. Egy nagy hátizsák volt a hátán. A legfurcsább az volt, hogy tetőtől talpig ruhában, táskával a hátán járt az emberek között. Az nem jutott szembe, hogy bármiféle hátsó szándéka lehet, csupán az volt gyanús, hogy nem fürdőnadrágot, hanem inget és farmert viselt, később pedig a tribünről bámulta a strandolókat” – mondta lapunknak Káplár József, az egyik fürdővendég.  Amikor a rendőrök a helyszínre érkeztek, a férfi már nem volt sehol. A strand egyik munkatársa elmondta, a férfi szíriai származású, de angol útlevele van. A rendőrség a kassai repülőtér termináljában találta meg a férfit, aki éppen egy angliai járattal akarta elhagyni az országot. „Az incidenst követően azonnal lezárattuk a strandot. Jelenleg vizsgálat folyik az ügyben, de ennél több információt nem adhatunk” – közölte lapunkkal Linda Šnajdárová, a városi hivatal szóvivője. A rendőrség a strand teljes területét átvizsgálta, és vízmintákat vettek. A vizsgálat eredményeiről egyelőre nem tájékoztattak. Arról, hogy a szíriai férfit őrizetbe vették-e, és arról, hogy a kassai ügynek van-e valami köze a napokban Európa-szerte történt terrorcselekményekhez, a rendőrség nem adott információt. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?