Figyelem! Újabb változás: Vágsellyéről augusztusig teljesen kizárják a teherforgalmat

Kizárják a teherforgalmat a város területéről augusztusig
Vágsellye |

Az új körforgalom megépítése miatt június 8-tól lezárták Galánta irányából a Királyfai utcát, és elterelték forgalmat a város központjából. Már az első napon komoly fennakadásokat és zavart okozott a módosítás, ezért hét elején a város vezetése úgy döntött, augusztusig teljesen kizárja a teherforgalmat a városból. Az új körforgalom az egykori Trikota közelében épülő bevásárlóközpontnál lesz. 

A körforgalom második szakaszának a megépítésénél a városi hivatal tájékoztatása szerint, a Szlovák Nemzeti Felkelés és a Királyfai utca kereszteződésénél át kell helyezniük a munkásoknak a vízvezetékeket. Eredetileg a 12 tonnánál nehezebb tehergépkocsik csak a köztemető megkerülésével juthattak volna vissza a városba, kivételt kaptak a város központjába tartó áruszállítók. A személygépkocsik útja változatlan, de csak a Királyfai út egy részéig. Ezt követően már az ideiglenesen kihelyezett táblákat kell figyelniük a gépkocsivezetőknek. Szombaton rendőrök irányították a forgalmat, ennek ellenére a távolabbról érkező, a forgalomváltozásról mit sem tudó gépkocsivezetők miatt torlódások, forgalmi dugók voltak a városban. Koller Erika városi szóvivő arról tájékoztatott, hogy már Sopornyánál Vághosszúfalu irányába terelik el a teherforgalmat a Vágsellye Vágvecse városrészében lévő Tesco-körforgalomhoz. A városi szóvivő tájékoztatása szerint minden 3,5 tonnánál nehezebb járműnek már Galántától Sopornya irányába kell haladni, a Samo Chalupka és a Murgaš utcai kerülőúton kizárólag személygépkocsik és autóbuszok közlekedhetnek augusztusig. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?