Fico elvtársnak jelentjük: osztálylétszám 0

<p>Nemcsak az alacsony pedagógusbérekről van szó, hanem az iskolák állapotáról, felszereltségéről, az átgondolatlan reformokról is &ndash; állítják a pedagógusok. A helyzet tarthatatlan, és nem bíznak abban, hogy a választások után rendeződik.</p>

Nagykaposon, a kelet-szlovákiai régió legnagyobb magyar alapiskolájának ötszáz tanulója közül tegnap egy sem ment iskolába, viszont van olyan iskola is, ahol csak egy pedagógus csatlakozott a sztrájkhoz. Mi a helyzet az iskolákban, hogy viszonyulnak a tiltakozáshoz a szülők, mikor kapják meg a gyerekek a félévi értesítőt?

Nagykapos: ötszáz bizony hiába ment volna

A nagykaposi Erdélyi János magyar alapiskola 43 fős tantestületéből 35-en csatlakoztak a sztrájkhoz. Kovács Adriana igazgató elmondta, az alsó tagozaton azok a nevelőnők, akik nem vettek részt a tiltakozóakcióban, már fél hétkor a munkahelyükön voltak. A munkabeszüntetésről szóló tájékoztatást múlt pénteken írásban küldték el a családoknak, illetve felhívást tettek közzé az iskola honlapján: „Az alapiskola igazgatósága értesíti a tanulóit és a tisztelt szülőket, hogy a pedagógusok csatlakoztak az Iniciativa Slovenských Učiteľov – ISU nevű szervezet által meghirdetett országos sztrájkhoz. Valamennyien egyetértünk a sztrájkbizottság véleményével, miszerint az eddigi kormányok egyike sem vállalta fel az iskolaügy problémáinak orvoslását, nem teljesítette programnyilatkozatában vállalt kötelezettségeit. Nemcsak az alacsony pedagógusbérekről van szó, hanem iskoláink állagáról, műszaki felszereltségéről, az átgondolatlan reformokról és továbbképzésekről is. Úgy gondoljuk, ez az állapot tarthatatlan, és nem bízunk abban sem, hogy az új választási időszakban a helyzet magától rendeződik. Tisztelt szülők! Az önök megértésére és támogatására is szükségünk van ahhoz, hogy gyermekeinket teljes értékű életre készíthessük fel. Az önök segítsége is nagy mértékben hozzájárulhat a sztrájk sikerességéhez, vagyis gyermekeink szebb és jobb jövőjéhez. A teljes munkabeszüntetés 2016. január 25-től meghatározatlan ideig tart. A sztrájk végéről és a tanítás időpontjáról minden érintettet tájékoztatunk! Tisztelettel, az iskola tantestülete!”

Szomráki Dénes, a sztrájkbizottság koordinátora lapunknak elmondta, a helyzetet figyelik, a sztrájk folytatásáról vagy felfüggesztéséről a ma délelőttre összehívott tanácskozáson döntenek az iskola pedagógusai. Az iskolában a múlt héten megtartották az osztályozó konferenciát, az első félévet lezárták. Ha a tiltakozás még péntekén is tartana, a tanulók később kapnák meg a bizonyítványt.

Ipolyság: nem tudni, meddig nem tanítanak

Az ipolysági Pongrácz Lajos alapiskola pedagógusai is csatlakoztak a tiltakozáshoz, a sztrájk meghatározatlan időre szólt. Az erről szóló tájékoztatás az iskola honlapjára is felkerült, a pedagógusok a szülők türelmét, megértését kérik és felsorolják a követeléseiket. „Minden iskola legyen egyformán felszerelve a mai modern technikai és tansegédeszközökkel, hogy gyermekeink egyenlő feltételek mellett tanulhassanak. Ugyanis az iskola felszereltségét (a higiéniai eszközöktől kezdve a munkafüzeteken keresztül az interaktív tábláig) az államnak kellene biztosítania, amelynek az adót fizetjük. A tanárok alulfizetettsége köztudott, a kezdő pedagógus bére az érettségi nélküli szakmunkás bérével egyenlő, sőt összehasonlítva a többi egyetemi végzettségűvel, azok fizetésének a felét sem teszi ki” – indokolták döntésüket az ipolysági pedagógusok, és a továbbképzési rendszer reformját is sürgetik. „Bízom benne, hogy a helyzet a bizonyítványosztás napjáig rendeződik. Ha mégsem, szerdára, csütörtökre munkaértekezletet hívok össze” – mondta Lészkó Katalin igazgató.

Érsekújvár, Léva, Vágsellye – üres padok

„Az érsekújvári Czuczor Gergely alapiskola pedagógusai csatlakoztak az országos sztrájkhoz. A tanítás meghatározatlan ideig szünetel. Kérjük, figyeljék az iskola honlapját, ahol közzétesszük, mikor folytatódik a tanítás. Megértésüket köszönjük!” – olvasható az iskola bejáratánál, illetve az intézmény honlapján. Novák Monika igazgató elmondta, minden pedagógus részt vesz a sztrájkban. A szülők megértéssel fogadták a hírt, nem volt igény arra, hogy az alsó tagozatosok számára megnyissák a napközi otthont. A gyerekek a félévi értesítést várhatóan pénteken kapják meg. Érsekújvárban a Bethlen Gábor utcai szlovák iskolán kívül minden alapiskolában szünetelt tegnap az oktatás, az Anton Bernolák Egyházi Alapiskola is csatlakozott. Vágsellyén az önkormányzati alapiskolák mintegy 250 pedagógusa közül 50-en sztrájkoltak, a Pázmány Péter magyar alapiskolában tanítanak.

A lévai Juhász Gyula alapiskola honlapján arról tájékoztatták a szülőket, hogy a sztrájk egyelőre csak a tegnapi napra vonatkozott, a szülőket tájékoztatják a fejleményekről. A Czeglédi Péter Református Gimnázium igazgatósága is értesítette a diákokat és a szülőket, hogy a lévai intézmény tanárai egy napra csatlakoznak az országos sztrájkhoz, ma már tanítanak.

Ógyalla, Szentpéter, Perbete – egyetlen nap

Egy napig, csupán tegnap szünetelt a tanítás az ógyallai Feszty Árpád alapiskolában, Perbetén három napra, Szentpéteren, a Kossányi József alapiskolában meghatározatlan időre hirdettek sztrájkot. A munkabeszüntetés idejére valamennyi helyen megoldják az alsó tagozatosok felügyeletét, de ezt kevesen veszik igénybe. Perbetén mindössze két gyereket vittek tegnap iskolába, Ógyallán egyet sem. A szülőket írásban, illetve az iskolák honlapján értesítették a sztrájkról, és arról, mikor folytatódik a tanítás. „Az óvoda hétfőn is működött, az óvónők úgy látták, a szülők többsége nehezen oldotta volna meg a gyerekek elhelyezését – mondta Dibusz János, a közös igazgatású ógyallai iskola és óvoda igazgatója. – Jelképesen, egy napra csatlakoztunk a sztrájkhoz, mert egyetértünk a követelésekkel. A héten viszont vár ránk a féléves konferencia, a bizonyítványosztás, vagyis folytatódik a tanítás.” Az Ógyallai Építőipari Szakközépiskolában, bár eredetileg egy hétre tervezték a sztrájkot, ma már van tanítás. „A Komáromi járásban a miénk az egyetlen középiskola, amely csatlakozott a sztrájkhoz – mutatott rá Kimle László igazgató. – Csalódottak vagyunk, nagyobb összefogást vártunk, ezért döntöttünk végül az egynapos, jelképes munkabeszüntetés mellett. Azt még pontosan nem tudom, hogy a sztrájkhoz csatlakozó valamennyi pedagógus munkába áll-e, de a visszajelzések alapján lesz elegendő tanerő.”

Csendes támogatás Nagymegyeren

A Dunaszerdahelyi járásban több óvodában, alap- és középiskolában sztrájkolnak. A nagymegyeri Bartók alapiskolában a pedagógusok zöme csatlakozott, 51 pedagógusból 41 sztrájkol. „A pedagógiai felügyeletet megoldottuk. 23 gyerek szülei igényelték ezt, elsősorban a napköziseké, akik nem tudták megoldani az elhelyezést” – mondta Sebő Erzsébet igazgatónő. Hozzátette, nem tapasztaltak negatív reakciókat a szülők részéről. „Csendesen támogatnak bennünket” – folytatta Sebő Erzsébet. Az iskola a honlapján tájékoztatta a szülőket és értesítést is küldött. Az igazgatónő egyelőre nem tudta megmondani, mikor lesz tanítás. „Percről percre változhat a helyzet. Három, de akár öt napig is eltarthat a sztrájk. Tájékoztattuk a szülőket, hogy akkor is átvehetik a félévi bizonyítványt, ha még nem lesz tanítás” – közölte Sebő Erzsébet.

Deákin egy hét, Galántán egy tanár

A deáki óvodában egy hétig tart a sztrájk, a galántai szakközépiskolában egy tanár csatlakozott, egy napra.
A deáki magyar óvoda szülői értekezletet tartott a sztrájk miatt. „A szülők mindenben támogatnak bennünket” – mondta Polónyi Annamária igazgató. A szülők megoldották a gyerekek elhelyezését, ezen a héten nem nyit ki az óvoda.
A Galántai Műszaki Szakközépiskola ugyan bekapcsolódott a sztrájkba, de a tanítás órarend szerint folyik. „Iskolánk egyetlen tanára csatlakozott. Legalább egy napig sztrájkol” – mondta Ivan Igrici igazgató.

(leczo, guzsu, szaz, vkm, béva, szk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?