Fertőző májgyulladás jelent meg Nagykaposon

máj k

A típusú hepatitisfertőzés jelent meg Nagykaposon, egyelőre nyolc sárgaságos megbetegedésről tud a Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚVZ). Janka Stašková, a nagymihályi járási közegészségügy munkatársa a TASR-t úgy tájékoztatta, a fertőzés góca a Csicseri (Čičarovská) úton van.

„A közegészségügyi hivatal szorosan együttműködik Nagykapos önkormányzatával, a gyerekorvosokkal és a körzeti orvosokkal, továbbá az Egészséges Régiók képviselőivel az orvosi vizsgálatok és a járványügyi intézkedések megvalósításában” – mondta a TASR-nek Stašková.

A közegészségügyi hivatal az alapvető higiéniai szabályok betartását, elsősorban a gyakori, alapos kézmosás fontosságát hangsúlyozza, emellett minél sürgősebb orvosi kivizsgálást és oltást.

„Nagykapos polgármesterét értesítettük a fertőzésről, a hulladékok eltávolítását rendeltük el a városrészben a járvány terjedésének megakadályozása érdekében” – tette hozzá Stašková azzal, hogy a környékbeli bevásárlóközpontokat is tájékoztatták a Nagymihályi és a Szobránci (Sobrance) járásban.

Az RÚVZ tájékoztató röplapokat is készített és átadta azokat a városnak, az orvosi rendelőknek és az üzletláncoknak. A város a hangosbemondón és a honlapján tájékoztatta a lakosságot a fertőzésről és a higiéniai szakértők ajánlásairól.

„Megbeszélést tartott az önkormányzat, kiosztottuk a feladatokat, melyek elsősorban a közterület-fenntartó vállalat munkatársait és a városi rendőrséget érintik. A közterület-fenntartók megkezdték a városrész megtisztítását, ahol a marginalizált lakosság él” – mondta a TASR-nek Petrikán Péter, Nagykapos polgármestere.

Hozzátette, felvették a kapcsolatot az Egészséges Régiók városban működő munkatársaival, hogy végezzenek felvilágosítást a városrész lakossága körében és fertőtlenítőszereket osszanak szét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?