<p>Megkezdődött a Ferenc pápa által kezdeményzetett izraeli-palesztin békeima vasárnap este a Vatikánban.</p>
Ferenc pápa, Simon Peresz és Mahmúd Abbász a szentföldi békéért imádkozik
Vatikánváros |
A zsidók imája héberül, a keresztényeké angolul, a muzulmánoké arabul hangzott el a békeimán, amelyet Ferenc pápa, Simon Peresz izraeli államfő és Mahmúd Abbász palesztin elnök egymás mellett ülve hallgat. A héber imádságot David Rosen rabbi, a Vallásközi Konzultáció Nemzetközi Zsidó Bizottságának elnöke zárta le. Az angolul szóló keresztény imádságot I. Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárka kezdte el mondani. Az arab ima elején Szent Ferencet idézték. Vatikáni találkozásukkor az egyházfő, Peresz, Abbász és I. Bartolomaiosz öleléssel köszöntötték egymást. A Szent Márta-háztól együtt mentek az ima helyszínére.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.