Fentről, hidd el, minden szép

repülés
Bodrogszerdahely |

Az emberiség egyik legrégebbi vágya a repülés. Mindig is a madarakat csodálták, ahogy a levegőben szállnak. Leonardo da Vinci életét szinte teljes mértékben végigkísérte a repülés gondolata, és az utóbbi évszázadokban nem kevés emberi áldozat előzte meg az első sikeres levegőbe emelkedést.

A repülés a bodrogszerdahelyi Tóth Csabát már gyerekkorában megihlette, de ötven évet kellett várnia, míg pilótaként végre egyedül repülhetett. Magángépe és egy sikeres pilótaképesítés megszerzésével nemcsak gyerekkori álmát teljesítette, de idősebbik lányának természetvédő munkáját is segíti a magasból.

Tóth Csaba amióta az eszét tudja, mindig is pilóta akart lenni. Középiskolásként katonai pilóta pályát szemelt ki magának, de igyekezete ellenére sajnos nem felelt meg a tanintézmény szigorú követelményeinek, ezért – ha csak ideiglenesen is – kénytelen volt félretenni az álmait. „A középiskola befejezését követően szakoktatóként dolgoztam a szőlőskei szakiskolában, majd később az egyik közeli településen tevékenykedtem eladóként. A kilencvenes évek elején saját vállalkozásba fogtam és egy szaküzletet nyitottam. Az üzlet vezetése rengeteg energiámba és időmbe került, de ennek ellenére továbbra sem voltam hajlandó letenni a gyerekkori álmaim legfontosabbikáról: a repülésről” – nyilatkozta lapunknak Tóth Csaba. Nagyjából öt évvel ezelőtt beirakozott egy pilótaképző tanfolyamra, melynek  sikeres elvégzésével végre teljes értékű pilótaként emelkedhetett a levegőbe. „Mivel a kiképzés Eperjesen zajlott, rengeteg időm ment rá az oda-vissza utazásra, de egy percét sem bánom. Sokszor a repülőtéren található szállóban aludtam, és azt kell mondjam, hogy annál nyugodtabb, csendesebb hely nincs a világon. Ott igazán megnyugszik az ember, hiszen a kifutópálya olyan messze van a várostól, hogy a zajt egyáltalán nem hallani” – tette hozzá a pilóta.  

 

Galéria

Ajándék a levegőben

Ahhoz, hogy valaki egyedül, oktató nélkül repülhessen, rengeteg gyakorlásra és az elméleti tudnivalók tökéletes elsajátítására van szükség. Tóth eddig közel 150 órát töltött a levegőben a repülőgép botkormánya mögött, de soha nem feledi azt a napot, amikor a vizsgák sikeres elvégzése után végre egyedül repülhetett. „A pilótaképzés sikeres elvégzése után 2017 júliusában, az 50. születésnapom előtti napon szálltam fel először teljesen egyedül. Saját gépemmel repültem, instruktőr nélkül a Bodrogköz felett. Ezt a pillanatot sohasem feledem. Persze azóta már rengetegszer repültem át a tájat, de mindig valami újat, érdekeset pillantok meg. Tisztában vagyok azzal is, mennyi szemét van szétszórva a környéken, de ezeket a “szégyenfoltokat” felülről szerencsére nem látni. Ezzel ellentétben a Bodrogköz valóban rengeteg látnivalóval van tele, fentről valóban minden szép. Ezt nem csak én állítom, hanem azok az utasok is, akik már repültek velem” – magyarázta a pilóta, aki a kétszemélyes magángépével kisebb-nagyobb sétarepüléseket is kínál az érdeklődőknek.

A lányának is segít

Mivel az idősebbik lánya a kassai Pavol Jozef Šafárik Egyetem természettudományi karának doktoranduszaként a környező mocsarakat, köztük a Tajba mocsári teknőseit is évek óta tanulmányozza, pilótaként valamilyen szinten ő is hozzájárul lánya tevákenységéhez. „Legutóbb a lányom férjét vittem el egy hosszabb körútra. Körberepültük a környéket, megnéztük a Széles-tavat (Zemplínska Šírava), átrepültünk a kövesdi vár felett, láttuk a királyhelmeci Nagy-hegyet, a vajáni hőerőművet. A falunk határában található Tajbát többször is körberepültük, hogy fotókat készíthessünk róla, ugyanis fentről sokkal áttekinthetőbb képet kapunk róla. Mivel a lányom a környező mocsarak állatvilágát tanulmányozza és védi, légi felvételekkel próbálom segíteni a munkáját. A hangár és a kifutópály szerencsére a falu határában van, ezért bármikor fel tudok röppenni. Mivel a repülőgépem mindössze 300 kilót nyom, már a kisebb széllökések is problémát okozhatnak, de eddig szerencsére mindig minden rendben volt. Persze voltak adrenalinteljes pillanatok meg érdekes landolások, de a repülésnél ez mondhatni teljesen normális dolog. Mindig pilóta szerettem volna lenni, most sikerült a vágyam. Nekem ez éppen elég” – zárta Tóth Csaba. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?