Felújítják az oroszvári kastélyt

Oroszvár
Oroszvár |

A tervek szerint 2023-ra újítják fel az oroszvári kastélyt és a hozzá tartozó parkot.

 

A rekonstrukció első terveit a kilencvenes években dolgozta ki Bahna professzor építészmérnök, ezeket 2012-ben hagyta jóvá a kormányhivatal, akkor 40 millió eurós költségvetéssel. Mivel Bahna professzor korára hivatkozva visszalépett az együttműködéstől, új közbeszerzést kellett a projektdokumentációra kiírni, amelyet a pozsonyi Dopravoprojekt Rt., a prágai Metroprojekt Rt. és a Nemzeti Kulturális Emlék Oroszvár Egyesülete nyert. Ezúttal azonban a rekonstrukció költségvetése 75 millió euróra növekedett, amelyből 55 millió euró jut a kastélyra, a többi a melléképületek a kert és a park 17 hektáros területének a felújítására. A kastélyt és a hozzá tartozó szűkebb parkot egy átlátszó kerítéssel különítik el a több mint 13 hektáros nyilvános parktól, amelyet megnyitnak a nagyközönség számára.

A kastély és szűkebb területe a legmagasabb szintű reprezentációs célokat fog szolgálni, a köztársasági elnök, a kormányfő, a parlament elnöke veheti igénybe rendezvényeire vagy vendégei fogadására. Az utolsó tulajdonos, Lónyai Elemér herceg és felesége, Stefánia számos külföldi útján jó érzékkel megválogatott bútoraiból, berendezési tárgyaiból semmi nem maradt fenn, ezeket a Tudor-stílusú épülettel összhangban kell pótolni – mondta Jaroslav Méhes építész. A kastély mellett a kiszolgáló személyzet épületét is felújítják, amelyben közösségi központ lesz, továbbá múzeum, házasságkötő terem, étterem, társadalmi és kulturális célokra hasznosítható helyiségek. A mögötte elterülő parkot és teraszos kerteket is felújítják. Nemcsak a növényzetet, hanem a pergolákat, a szökőkutat és a kilátótornyot is, amely annak idején víztoronyként működött.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?