Felújítják az egészségügyi központot Ekecsen

Több mint 700 ezer euró támogatást kapott a község az egészségügyi központ felújítására (A szerző felvétele)
Ekecs |

Hamarosan elkezdődhet a rendelőintézet teljes körű felújítása. A dunaszerdahelyi járásbeli község az egészségügyi minisztériumtól nyert támogatást a projektre, de az önrész is jelentős.

Gazdaságosabb épületben és modernebb környezetben nyújthatnak majd ellátást az ekecsi és apácaszakállasi pácienseknek a rendelőintézetben szolgálatot teljesítő orvosok. Polák László polgármester lapunknak elmondta, hogy már évekkel ezelőtt tervezték, hogy jelentkeznek a kiírásra, de mivel Nagymegyerrel egy körzetbe tartoznak, korábban mindig előnyt adtak a városnak. Egy körzetben ugyanis egy rendelőintézetet szoktak priorizálnia támogatások odaítélésekor. Idén azonban Ekecs is jelentkezett, és míg Nagymegyer projektje szakmailag nem felelt meg az értékelő bizottságnak, a község 755 ezer eurót kapott a rendelőintézet modernizálására.

„Ráfér a komplex felújítás a közel negyvenéves épületre.

Lecserélhetjük az eredeti tetőszerkezetet, és tekintettel az egyre emelkedő energiaárakra szigeteljük az épületet. Ha már ilyen nagy támogatáshoz jutottunk, a belső helyiségeket is modernizáljuk. Kialakítunk egy új orvosi rendelőt” - sorolta a tervezett munkákat Polák László. Ekecsen elérhető a háziorvosi, a gyermekorvosi, és a nőgyógyászati ellátás, az új rendelőben félmunkaidős szolgálatban lesz a háziorvos.

A nyár elején tájékoztatták az önkormányzatot arról, hogy sikeresen pályáztak. Decemberben került sor a közbeszerzés ellenőrzésére, már csak a minisztérium jóváhagyására várnak, hogy januárban munkához láthassanak. A falu 150 ezer euró önrésszel járul hozzá a modernizációhoz.

„Két évünk van a megvalósításra, de szeretnénk minél hamarabb elvégezni a munkát.  Modern, felszerelt rendelőket és helyiségeket készítünk elő, de ehhez a lakosok türelmét és megértését is kérjük. A falújítás miatt ugyanis ideiglenesen át kell költöztetnünk a rendelőket és a szolgáltatókat” - folytatta a polgármester.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?