Felújítják a szovjet emlékművet

Kassa |

<p>Felújítja a város az elesett szovjet katonák Felszabadulás téri emlékművét, amelyet az évek során többször is megrongáltak.</p>

A jelképes síremlékről több helyen hiányzik a fém sarló és kalapács, valamint a vörös csillag. A lelopott szimbólumok egy részét műanyag másukkal pótolták. Helyreállítása után az emlékmű visszakapja hiányzó részeit így pont olyan lesz, amilyennek 1945-ben felépítették. A rekonstrukció része lesz a növényzet újratelepítése is. Martina Urik Viktorínovától, a magisztrátus szóvivőjétől megtudtuk, még nem mérték fel mennyibe fog kerülni a rekonstrukció. Az emlékmű vizsgálata után derül ki, mi mindent kell javítani, és ettől függően alakul a költségvetés is. Kassa városa decemberben hirdette meg a közbeszerzést a műemlék építészeti és műemlékvédelmi kutatására, amelynek költségeit áfa nélkül 3550 euróra becsülték. A magisztrátus még nem választotta ki a győztes céget. A műemlék állapotfelmérését a Hala Projekt cég végzi. Az építészeti és műemlékvédelmi dokumentációt pedig a felmérés eredményeinek kézbesítésétől számított kilencven napon belül kell elvégezni. A katonai emlékmű a nemzeti kulturális örökség része. Azoknak a szovjet katonáknak emelték, akik 1945 januárjában Kassa felszabadítása közben estek el. Ma bevásárlóközpont áll a közvetlen közelében. 1945. január 19-én tizennégy katonát temettek az emlékmű mai helyére. Később exhumálták a testeket, és a városi köztemetőbe temették őket. A kutatások során azt is megvizsgálják, maradtak-e emberi maradványok a műemlék alatt.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?