Felújítják a nagytárkányi iskola egyik pavilonját

Nagytárkány |

<p>A Tisza-parti településen hamarosan megkezdődhet a helyi magyar tanítási nyelvű alapiskola egyik pavilonjának felújítása, a beruházás költségeit állami támogatásból fedezik.</p>

Kopasz József, Nagytárkány polgármestere lapunknak elmondta, a munkálatok elvégzéséhez még 2013-ban kértek hozzájárulást, mivel az épület már akkor is katasztrofális állapotban volt. A támogatást akkor nem kapták meg, tavaly újra a kerületi tanügyi hivatal segítségét kérték. A most elnyert 35 ezer euróból az egyik épület tetőzetét javítanák ki, de ilyen rekonstrukcióra egy másik pavilonban is szükség volna. Az iskola egyik részében 2012-ben ugyancsak állami támogatásból – 70 ezer euró felhasználásával – kicserélhették az ablakokat, 2014-ben pedig saját forrásból fedezték a gázkazánok cseréjét. A Nagytárkányi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola két pavilonját az elmúlt években európai uniós támogatásból újították fel. A beruházás költségeit a település az építésügyi és régiófejlesztési minisztériumtól elnyert támogatásból fizette. A 2010-ben elkezdett munkálatok során 476 ezer euró volt erre a célra: ebből a pénzből kicserélték az ajtókat és az ablakokat, új tetőszerkezet készült, hőszigetelték az épületek falait, korszerűsítették az egyik pavilon fűtési rendszerét, a másik épületben lévő szociális helyiségeket is felújították. A polgármester tájékoztatása szerint a község vezetése évek óta tervezte az iskola további két pavilonjának modernizálását is, a kerületi oktatásügyi hivatalba rendszeresen kérelmeket juttattak el, hogy az oktatásügyi minisztériumtól a balesetveszélyes helyzetre való tekintettel további támogatást kapjanak. Hasonló indokkal néhány évvel ezelőtt már sikerült az iskola egyik pavilonjának helyreállítására pénzt szerezni, akkor ugyanis a szakemberek az oktatási intézménynek ezt a részét életveszélyesnek ítélték. A helyi alapiskolába egyébként idén eddig 15 gyereket írattak be, tavaly még 21 elsősük volt. A polgármester tájékoztatása szerint azonban a jelenlegi 170–175-ös gyereklétszám mellett az oktatási intézmény működési költségei gond nélkül biztosíthatók, az előrejelzések alapján pedig az elkövetkezőkben az elsősök száma is nőni fog.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?