Felújítják a múzeumot

SzencFelújítás miatt ideiglenesen bezárták a Szenci Városi Múzeumot, a város sikeresen pályázott a műemlék épület rekonstrukciójára. Napokon belül kezdődhet a rossz állapotban lévő tető cseréje.Júniusban húszezer eurót kapott a város a kulturális minisztériumtól a múzeum tetejének felújítására.

Szenc

Felújítás miatt ideiglenesen bezárták a Szenci Városi Múzeumot, a város sikeresen pályázott a műemlék épület rekonstrukciójára. Napokon belül kezdődhet a rossz állapotban lévő tető cseréje.

Júniusban húszezer eurót kapott a város a kulturális minisztériumtól a múzeum tetejének felújítására. A mintegy százharmincezer euró értékű beruházás fennmaradó részét a város költségvetéséből fedezik. Strešňák Gábor, a múzeum igazgatója lapunknak elmondta, ideiglenesen a szomszédos műve-lődési központ második emeletén kialakított irodába költöztek át, ugyanis már elkezdődött az építési terület előkészítése. Idén már nem látogathatók a múzeum kiállításai, a tervezett előadások azonban nem maradnak el. „Évek óta beázott és nagyon rossz állapotban volt a tető. Teljes tető- és szerkezetcsere áll előttünk, a padláson olyan teret akarunk kialakítani, amelyet később is kihasználhatunk, oda költöztetnénk át a múzeum állandó tárlatait” – közölte az igazgató. A rekonstrukció keretében lebontják a régi tetőszerkezetet, eltávolítják a vakolatot, kicserélik a megrongálódott pléhborítást, új, ablakos és szigetelt tetőt helyeznek az épületre és új lépcsőt is építenek a második emelet és a tetőtér közé. A további belső munkákat a felújítás második szakaszában valósítanák meg. A városi hivatal tájékoztatása szerint a Pozsonyi Kerületi Műemlék-védelmi Hivatal munkatársai felügyelik a felújítást, amelyet már jóváhagyott a hivatal. Az év végéig elkészül a rekonstrukció.

A felújítás alatt zárva tart a múzeum, de nem szünetel a tevékenysége. A város folyamatosan tájékoztatja a lakosokat az aktuális programokról és előadásokról. Szeptemberben 7-én és 8-án a Napfényes fesztiválon, az Európai Kulturális Örökség napjai keretében 13-án Nagyszombatban, 23-án pedig Szencen mutatják be az Esterházyak fraknói ifjabb ága című kiadványt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?