Felújítják a galántai kastélyt

Galánta |

<p>Elfogadták a város projektjét, 2,450 millió euró dotációt adnak a neogótikus kastély felújítására. Az építkezést 2015 végéig kell befejezni.</p>

A város márciusban kapcsolódott be a Regionális Operatív Program pályázati felhívásába, a napokban derült ki, hogy a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium támogatja a kastély északi és délkeleti tornyának felújítását. A projekt részeként a déli szárny is megújul. Bevezetik a villanyt és a vizet, kicserélik az ablakokat és az ajtókat, közösségi helyiségeket, galériát, előadótermeket alakítanak ki a kastélyban. Ján Poľakovský, a város hivatalvezető-helyettese lapunknak elmondta, szociális helyiségeket is építenek. A kastély tornyain visszaállítják az eredeti építészeti elemeket. Jövő év elején kezdődhet az építkezés. „Meg kell várnunk a vissza nem térítendő támogatásról szóló szerződés aláírását. Utána lezajlik a kivitelező kiválasztására meghirdetett versenypályázat” – nyilatkozott Ján Poľakovský.

A felhívás alapján 2015 végéig kell elkészülniük a projekttel, ez Poľakovský szerint merész terv, de mindent megtesznek, hogy tartani tudják a határidőt. A tervek előkészítésére csak néhány hónapja volt a városi hivatal dolgozóinak. A projekt értelmében a város ötszázalékos önrésszel, 122 500 euróval járul hozzá a felújítás költségeihez. „A város képviselő-testülete még tavaly jóváhagyta a projekt társfinanszírozását, már elkülönítettük a pénzt” – mondta Poľakovský. A kastélypark védett terület, a kivitelező nem használhatja raktárként az épületet, így a nemrég felújított kastélyudvaron tárolják majd a munkeszközöket. A kastélyudvar borítása ideiglenes, a munkagépek nem teszik tönkre a burkolatot. A tornyok felújításával együtt a főépület rekonstrukcióját is támogatásból fedezné a város. A homlokzat felújítására a Norvég Gazdasági Mechanizmusnál pályáztak dotációért, még nem ismert a pályázat eredménye. „A város, ha szükséges, magánbefektetőkkel keresné a lehetőségeket a fennmaradó rész felújítására” – közölte Poľakovský.

A kastély északi szárnyát is pályázati pénzből újították fel, 2011-ben nyitották meg. A város közel kétmillió eurót kapott a kastély és a park feújítására az építésügyi és régiófejlesztési minisztériumtól. Új lámpákat és padokat helyeztek el, öntözőrendszert építettek és kamerarendszert telepítettek a parkban. Az eredeti kerítés másolatával körbekerítették az épületet. Az északi szárnyban koncerteket és kiállításokat rendeznek. A Neogótikus Kastély Polgári Társulás is dolgozik az épület helyreállításán. Szombatonként önkéntesek takarítják a kastély termeit. Idén júniusban tovább szépült a kastélypark, visszakerült eredetei helyére a neogótikus kapu. Az 1861-ben készült kapu az egyetlen épségben megmaradt neogótikus kapu az országban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?