Félreértés a Banyák zenekar körül

Megesik, hogy egy nem éppen a legszerencsésebben megfogalmazott reklám problémát okoz. Úgy látszik, közéjük sorolható az is, amely a Pátria Rádióban rendezett karácsonyi mulatós gálára invitált. Banyák István, a népszerű dunaszerdahelyi prímás szerint az egzisztenciája került veszélybe miatta.

Nem túlzás ez?

Amikor először láttam meg az Új Szóban ezt a reklámot, elcsodálkoztam, és bevallom, méltatlankodtam is magamban. Mi az, már meghaltam? Egy hetvenéves muzsikus állami vizsgával, három kitüntetéssel, aztán csak úgy kitörlik a nevét? Azt azonban, hogy nem intézhetem el egy kézlegyintéssel a dolgot, csak akkor tudatosítottam, amikor jöttek a telefonok: „Mi történt? Valami baj van, hogy leadtad a zenekart?“ A reklámfotón ugyanis ott ültek az én zenekarom tagjai, de a szövegben az szerepelt, hogy Rigó Mónika zenekara Sárközi Pál vezetésével. Ez tulajdonképpen Rigó Mónika estje volt, amelyen az énekesnőt a zenekarom kísérte. Akkor hogy is van ez? Mindenki, akit kísér egy együttes, azt magáról fogja elnevezni? Anynyiszor cserél nevet egy zenekar, ahányszor más énekessel lép fel? Ilyen egyszerűen nem létezik a gyakorlatban: Járóka Sándor zenekara sem vette fel Bangó Margit nevét, noha sokszor kísérte a népszerű énekesnőt, aki ráadásul a már elhunyt Járóka Sándor felesége volt. A cigányzenekarokban íratlan szabály, több évszázados hagyomány, hogy a prímás vagy az alapító nevét viselik.Nem reklamált azoknál, akik a gálaestet szervezték?

Felhívtam a szervezőt, és ő azt mondta, nem akart beleavatkozni a vitába, amely a zenekar elnevezése körül folyt a koncert szereplői között. Megjegyezte, ő is csodálkozott, miért téma ez egyáltalán, hisz a Banyák márkanév. Ezt nem én állítom, a szervező, Héger úr mondta így. Higgye el, nálam nem hiúsági kérdésről van szó, hisz annak idején, amikor Dunaszerdahelyen felavatták minden idők legnagyobb cigányprímásának, Bihari Jánosnak a szobrát, én akartam, hogy vegyük fel a nevét, de ezt épp a zenekar és a velünk együttműködő nótaénekesek ellenezték.

Hogyan, hogy most ugyanazok a zenészek nem ragaszkodtak a zenekar nevéhez?

Látja, épp ez az, ami nagyon fáj. De tudom, hogy nagyon kevés a lehetőség, mindenki élni akar valamiből, aztán örül, ha valahol játszhat, a többivel nem törődik. Csak az aggaszt, hogy most, hogy azt a reklámot nagyon sokan látták, nem kapunk majd munkát. Az emberek úgy könyvelik el, hogy letettem a vonót, szélnek eresztettem a muzsikusaimat, és nem fogják hívni a Banyák zenekart. Jövő szeptemberben leszek hetvenéves, de nem teszem le a vonót, a zenekarom ötven éve él, és élni fog. Ezúton üzenem mindazoknak, akik szeretik a zenekart, élünk, létezünk, és zenélünk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?