Feloldotta a tilalmat a megyei főorvos, már lehet műteni

Léva. Ľubomír Ševčík, nyitra megyei tiszti főorvos több mint egy hónapos tiltás után ismét engedélyezte a nonprofit szervezetként működő kórházban az előre tervezett műtéteket.

A döntés azután született meg, hogy november 29-i sajtótájékoztatóján Richard Demovič, az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal igazgatója a független szakértők által folytatott vizsgálatok alapján kijelentette: nem a Propofol nevű altatókészítmény, hanem annak helytelen használata okozott október folyamán öt betegnél súlyos fertőzést. Miután a lévai Regionális Közegészségügyi Hivatal majd’ száz különböző minta vizsgálata után már korábban megállapította, hogy a kórházban nem található sem klebsiella species baktérium, sem más kórokozó, és megszületett az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal hivatalos álláspontja is, a megyei tiszti főorvos december 4-én, kedden helyszíni ellenőrzést tartott, és a tapasztaltak alapján engedélyezte a műtéteket a kórház minden osztályán. Ševčík bizonyos feltételekhez kötötte a tilalom feloldását. Úgy gondolja, mivel a szer alkalmazása terén történt a hiba, ez egyértelműen az eddigi rendszer hibájának tulajdonítható, tehát mindenképpen személycserék szükségesek az intenzív osztályon, de ez a kórház vezetésének hatásköre. Információink szerint Renáta Chreňovát, az osztály főorvosát visszahívták posztjáról. A megyei tiszti főorvos elengedhetetlennek tartja azt is, hogy a kórház egy vezető orvost bízzon meg a központi és az egyes osztályokon folyó sterilizálás és fertőtlenítés ellenőrzésével, valamint olyan belgyógyászt találjon, aki második szakvizsgáját klinikai gyógyszerészetből teszi le, ő felügyelné majd a gyógyszerek és az altatószerek használatát. Mindhárom javaslat Ľubomír Ševčík és Richard Demovič közötti egyeztetés után született. Lapunk úgy tudja miután a feltételek teljesítését vállalta az intézmény menedzsmentje, szerdán már sor is kerülhetett az első műtétre.

Személycserék történtek az intézmény vezetőségében is. Kráľ Katalin, a kórház igazgatója november harmincadikai hatállyal lemondott posztjáról. A kórház jelenlegi ügyvezetője Viktor Dudáš, aki ezelőtt a Dôvera egészségbiztosítóban szerzett vezetői tapasztalatokat regionális igazgatóként. Kráľ Katalin hangsúlyozta, lépése nem függ össze a baktériumfertőzéssel. Azután mondott le, hogy megváltozott az igazgatótanács összetétele. Döntését még az előző igazgatótanáccsal közölte, s ők is az igazgatónő visszahívása mellett döntöttek. Kráľ Katalin szerint egy nonprofit szervezetként működő kórház vezetése az igazgatótanács és az igazgató közötti bizalmon is alapul, és ő nem ismeri az új testület tagjait. A volt igazgatónő szeptember 12-én lépett az előző igazgató, Peter Švec helyébe. Hangsúlyozta azt is, hogy az ellenőrzések alapján kijelenthető, a történtekért nem okolható a kórház vezetése, hiszen ők soha nem szóltak bele a szakmai döntésekbe. Sajtóértesülések szerint a lévai kórház jövő héten ad ki hivatalos állásfoglalást. (fm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?