Félnek a járókelők

Kassa. Az SZNF téri egyetemi kórház C szárnyához tartozó szív- és érrendszeri megbetegedések gyógyítására épített orvosi rendelőintézet mára nagyon elhagyatott állapotba került.

A közelben lakók sötétedés után már nem mernek erre járniCsonka Sz. György felvételeMivel ezt az épületet a kórház nem használja, fiatal szipósok és hajléktalanok vertek itt tanyát.

A közeli Ondavská utcán lakók este már félnek erre járni, de napközben sem sokkal jobb a helyzet. Azok, akik a Vojenská utcáról erre felé vezető járdán mennek látogatóba a kórházba, veszélynek vannak kitéve, ugyanis az alkohol, vagy a drog hatása alatt levő hajléktalanok megállítják őket és pénzt követelnek tőlük.

Amint azt Jana Demjanovičová rendőrségi szóvivő a sajtónak elmondta, egy hónappal ezelőtt az egyik hajléktalan már magára is gyújtotta a szóban forgó épületet, szerencsére az életét sikerült megmenteni. Mivel ezen kívül is több panasz érkezett a rendőrséghez, a járőrök most már fokozottabban ellenőrzik ezt a terepet.

A tatarozásra váró épületet a törvény szerint a kórháznak éjjel-nappal őrökkel kellene védenie, de amint azt Roman Roland, a kórház igazgatója elmondta, nincs pénzük az ilyen tevékenység finanszírozására. Noha a szóban forgó épület tatarozását tervbe vették, az anyagiak hiánya miatt azt még nem tudják megmondani, hogy a munkák megkezdése mikorra várható. Mindezek után a kassaiak most már csak a hatékonyabb és gyakoribb rendőri ellenőrzésében bízhatnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?