Felmentették Somodi polgármesterét

Somodi (Drienovec) |

<p>A besztercebányai Specializált Büntetőbíróság ma felmentette Somodi polgármesterét, az 59 éves Tibor K.-t. A polgármestert 620 ezer eurós uniós támogatással való visszaéléssel vádolták, melyet a falu szemétgyűjtő telepének létrehozására igényelt.</p>

Az ítélet szerint a polgármester nem járt el jogtalanul. Az ügyész fellebbezett. Tibor K. 2011-ben vissza nem térítendő uniós támogatást kért a környezetvédelmi minisztériumtól a falu szemétgyűjtő telepének létrehozására. Ehhez csatolta a helyi képviselő-testület jóváhagyását is, a dokumentum azonban hamis volt. A 654 ezer eurós projektben a falu önrésze 32 ezer euró volt, a minisztérium jóváhagyta a támogatást. A polgármester így aláírhatta a 620 ezer eurós, vissza nem térítendő támogatást a minisztériummal, amelyet később át is utaltak. Tibor K. a tárgyaláson elmondta: nem érzi magát bűnösnek, az egész eljárás transzparens volt. A képviselők szerinte tudtak róla, hogy kérvényt készül benyújtani a minisztériumhoz és megszavazták a község öt százalékos hozzájárulását is. 2013-ban elfogadták azt a költségvetés-tervezetet, amelyben szerepeltek a szemétgyűjtő telep költségei is, és még ugyanebben az évben fel is építették azt. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?