Felkészülés képzeletbeli Mars-misszióra

Dunaszerdahely. A Corvus Csillagászati Egyesület a nyáron immár kilencedik alkalommal rendezi meg az évente sok érdeklődőt vonzó csillagászati táborát.
Az idei tábor két egyhetes turnusban zajlik: az első július 10-én, a második pedig július 17-én kezdődik.

Dunaszerdahely. A Corvus Csillagászati Egyesület a nyáron immár kilencedik alkalommal rendezi meg az évente sok érdeklődőt vonzó csillagászati táborát.

Az idei tábor két egyhetes turnusban zajlik: az első július 10-én, a második pedig július 17-én kezdődik. Elsősorban alapiskolások és gimnazisták jelentkezését várják, mert – mint Lukács Ferenc, a Corvus egyik szervezője elmondta – néhány szabad hely még van. A tapasztalatok szerint minden évben legalább annyi lány szeretne bepillantani a csillagászat rejtelmeibe, mint amennyi fiú. Nyaranta kétszer gyermekek ötven fős csoportja kel útra Csallóközből a megkedvelt, nagy parkkal körülvett patroveci vadászkastélyba, amely erdei iskolaként működik. Ez eszményi helyszín a zavartalan, éjszakába nyúló távcsöves kalandozásokhoz az égbolton, de a festői környék túrázásra, sportjátékokra is kiválóan alkalmas. A táborvezetők diplomás csallóközi amatőr csillagászok, akik biztosítják a számítógépeket, a távcsöveket, valamint az egyéb kellékeket az égbolt és a csillagrendszer tanulmányozásához.

Az idei tábor részvevői tulajdonképpen egy jövőre megvalósuló, szimulált Mars-missziót készítenek elő. Megkezdődik annak a számítógép-vezérlésű Mars-járó robotnak az összeszerelése, amely jövőre „rajtol” a távoli bolygóra. Lesznek a témához kötődő videofilm-vetítések, csoportos és egyéni távcsöves megfigyelések, terepfelderítések, számítógépes barangolás a Naprendszerben, vetélkedők, érdekes fizikai kísérletek, valamint a gyerekek megismerkedhetnek a fényképezés alapjaival is.

Aki tehát tartalmasan és érdekesen szeretné eltölteni a nyarat, jelentkezhet még a Corvus csillagászati táborába a 0904/581 426-os telefonszámon, vagy bővebb információkat szerezhet a www. corvus.sk honlapon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?