Felgyújtották a Csodaország magánbölcsődéjét

Érsekújvár |

<p>Keddre virradóra, hajnali egy órakor ismeretlen tettesek felgyújtották a Csodaország Polgári Társulás magánbölcsődéjét, amely a Czuczor Gergely Alapiskolához közeli utcában van.</p>

Halász Ágota, a központ tulajdonosa elmondta, két tűzfészket találtak a helyszínre érkező tűzoltók, egyik a játszószobában, másik a hálórészben volt. Egy, a közelben tartózkodó férfi nagy robbanást hallott, ő riasztotta a tűzoltókat. Az udvaron lévő kutyát a tettesek elkábították, majd a teraszon keresztül hatolhattak be az épületbe. Acetonszag terjengett a helyiségekben. A polcokon a játékok, a konyhában a felszerelés és a hálóteremben lévő bútorok, ágyneműk mind tönkrementek, a falat is leöntötték gyúlékony anyaggal. A tulajdonos sokkos állapotban fogadta a hírt, értetlenül áll a történtek felett. A ház tulajdonosának a családtagokon kívül a szomszédok és a 7-es számú Czuczor Gergely Cserkészcsapat tagjai segédkeztek szombaton délelőtt a ház takarításában. Az egész udvart üvegszilánkok borították.

A házból semmit sem vittek el, csak a mélyhűtőből a karácsonyi kacsát.

A tulajdonos feljelentést tett ismeretlen elkövető ellen. Annyit megtudtunk, hogy a ház nem volt biztosítva, ám az ingatlannal kapcsolatban a vizsgálat befejezéséig a családja védelmében nem kívánt nyilatkozni.

Az intézet hiánypótló munkát végzett
A Csodaország Polgári Társulás létesítményében a bölcsődei program alapján dolgoznak, a gyerekek korához mérten állítják össze a foglalkozásokat.

„Nagyon jó visszajelzéseket kapunk az óvodákból, a gyerekek fejlettségi szintje a koruknak megfelelő, és jól érzik magukat a közösségben ” – mondta Halász Ágota. A Csodaország nyitva tartása a szülők igényéhez igazodik, vannak, akik később, kilenc óra tájban hozzák a gyereket, de szükségük van arra, hogy legalább 17 óráig gondoskodjanak róla. Nem okoz gondot befogadni a lisztérzékeny vagy a tejallergiás gyerekeket sem. „Nálunk nem az a gond, hogy a gyerekek nehezen válnak el a szüleiktől, hanem az, hogy délután nem akarnak hazamenni. A szülőknek szabad bejárásuk van a bölcsődébe, játszhatnak és részt vehetnek a foglalkozásokon. Az izgága, otthon asztalhoz nem ültethető gyerek néhány nap után szívesen étkezik a többiekkel” – tette hozzá Halász Ágota.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?