Felgyújtotta a bejárati ajtót, amíg gyermeke és felesége aludtak

Horný Zemplín
Szinna |

Az anya és a gyermek életüket féltve az ablakon ugrottak ki.

Egy 46 éves szinnai férfi megfenyegette feleségét, hogy felgyújtja a lakást. hogy fel akarja gyújtani és felgyújtja. A nő életét és egészségét féltve rokonaihoz menekült – tájékoztat a rendőrség.

A férfi végül valóban felgyújtotta a lakást, annak ellenére is, hogy tudta, egy gyermek is tartózkodik odabent. A tűz következtében sűrű füst keletkezett a folyosón és a közös helyiségekben.

Az égő ajtón keresztül nem lehetett elmenekülni, ezért a nő úgy döntött, 8 éves kisfiával együtt kiugrik az ablakon. Bár egy első emeleti lakásról van szó, a nő súlyosan megsérült, így a mentők avatkoztak közbe.  

A rendőrség a férfi ellen veszélyes fenyegetés és idegen tulajdon megrongálása miatt indított büntetőeljárást. Az ügy vizsgálata befejeződött. A Homonnai Járásbíróság bírája mindkét bűncselekményben bűnösnek találta a gyanúsítottat. A vádlottra tizenhat hónapnyi börtönbüntetés vár.

(noviny.sk, cszs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?