„Felfújt hólyagok” a város fölött

Kassa. Aki egyszerre húsz-huszonöt hőlégballont szeretne látni Kassa fölött, az június 23-27. között kémlelje az égboltot. A nemzetközi ballon-fieszta szervezői immár tizenegyedik alkalommal invitálják Kassára a csapatokat, amelyek többnyire szemet gyönyörködtető hőlégballonokkal érkeznek.

Kassa. Aki egyszerre húsz-huszonöt hőlégballont szeretne látni Kassa fölött, az június 23-27. között kémlelje az égboltot. A nemzetközi ballon-fieszta szervezői immár tizenegyedik alkalommal invitálják Kassára a csapatokat, amelyek többnyire szemet gyönyörködtető hőlégballonokkal érkeznek. A hagyományos „felfújt hólyagok” mellett rendhagyó formájú égi járművek is rendszeresen felbukkannak a találkozón, ám erről a fő szervező Ján Marušin, a kassai Balón Klub vezetője egyelőre nem akar többet elárulni. A szervezők komoly versenyt is kitaláltak a pilóták számára, ilyen például az égi „rókavadászat”, ami abból áll, hogy a mezőnynek a lehető leghűbben kell követnie a vezérballon útvonalát. Ez azért sem könnyű, mert a hőlégballon gyakorlatilag irányíthatatlan, a pilóta csak a magasságot korrigálhatja a gáz adagolásával, a többi már a szeszélyes széláramlatokon múlik. „Ez egyáltalán nem adrenalinsport, az asztalitenisszel szerepel egy veszélyességi kategóriában, halálos kimenetelű baleset utoljára a hatvanas években történt. A négynapos eseménynek kettős célja van. Egyrészt szeretnénk a kassaiakkal megszerettetni a világ talán leglátványosabb sportját, a külföldi résztvevőknek pedig városunkat madártávlatból megmutatni” – mondta a főszervező. Szlovákiai viszonylatban itt „horgonyoz” a legtöbb működőképes légi jármű, az itteni pilóták töltötték a legtöbb órát a levegőben, s itt nyerték meg a legtöbb támogatót a nagy esemény számára. Az ország területén egyedül Kassán vizsgázhatnak ballon irányításából a kezdők, Szlovákia egyetlen ballonjavító műhelye szintén Kassán működik. Hőlégballont egyébként nem sűrűn vásárolnak hazánkban, mivel egy közepes árú példány hozzávetőleg egymillió koronába kerül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?