Feszítővassal esett neki teg- nap az egyházi óvoda ajta- jának Érsekkéty polgármes- tere. Az óvoda épületét a refor- mátus egyház az önkormány- zattól bérli.
Felfeszítette az óvoda ajtaját a polgármester
Feszítővassal esett neki teg- nap az egyházi óvoda ajta- jának Érsekkéty polgármes- tere. Az óvoda épületét a refor- mátus egyház az önkormány- zattól bérli. Mivel a testület nem hagyta jóvá az ablakcse- rét, Molnár Péter úgy döntött, kezébe veszi az irányítást.
Érsekkéty
„Az igazgató nem volt hajlandó beengedni a munkásokat, akik azért jöttek, hogy kicseréljék az ablakokat. A polgármester reggel kifeszítette a zárat. Több ajtót megrongált, mire sikerült bejutniuk az épületbe” – számolt be a kedd reggeli eseményekről Bohák Valéria pedagógus. Az esetnek több szemtanúja volt. Hajdú Árpád, az óvoda és iskola igazgatója hivatali jogkörrel való visszaélés miatt feljelentést tett a polgármester ellen. „A polgármester rendőri segítséget kért. A rendőröknek azt mondta, júniusban lejárt az egyház bérleti szerződése, ami nem igaz. Ugyanis az egyház bérleti szerződését a testület 3/5-ös többséggel meghosszabbította” – mondta Mikus Irén (MKP) önkormányzati képviselő. A polgármester megvétózta a határozatot, amit a képviselők a június 29-én megtartott önkormányzati ülésen 3/5-ös többséggel ismét megerősítettek. „A polgármester ezek után köteles lett volna aláírni a bérleti szerződést, amit ehelyett látványosan széttépett” – állította a képviselő.
Az egyházi óvoda 2002 óta működik az önkormányzati épületben. A református egyház jelezte: szeretné megvenni az ingatlant. „2017 márciusában a gyülekezet nevében ajánlatot tettünk az óvodaépületre. A református egyház óvodaprogramja garantálná az anyagi keretet a vásárláshoz és a felújításához” – nyilatkozta Fülöp Sándor lelkész. Mikus Irén szerint ez az egyik oka annak, hogy a testület miért nem hagyta jóvá az ablakcserét. „Nem szeretnénk olyan ingatlan felújítására költeni, amit esetleg elad a falu” – hangsúlyozta a képviselő.
A testület nagy része eladná az ingatlant, a polgármester azonban önkormányzati óvodát hozna létre az épületben. Ennek bejegyeztetését – a testület jóváhagyása nélkül – már az oktatási minisztériumban is kérvényezte. Az önkormányzati óvoda létesítését a testület utólag elutasította. „Az Érsekkétyi Egyházi Alapiskolát és Óvodát, amelynek fenntartója az Érsekkétyi Református Egyházközség, 66 gyerek látogatja. Nem látjuk értelmét egy önkormányzati óvoda létesítésének” – mondta Mikus Irén (MKP) önkormányzati képviselő. Azt, hogy a polgármester miért ragaszkodik az önkormányzati óvoda létesítéséhez, csak találgatni lehet.
Molnár Péter elektronikus levélben feltett kérdéseinkre nem válaszolt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.