Az önkormányzat napján adták át a díszpolgári címet és a városi díjakat azon személyiségeknek, akik tudásukkal és kivételes tehetségükkel gazdagították a járási székhely mindennapjait. A keddi ünnepélyes két városi rendőrt is elismerésben részesítettek.
A jeles hídtervező in memoriam Vágsellye díszpolgára lett
A díszpolgári címet Feketeházy János hídtervezőnek ítélték oda in memoriam. A díjazott 1842. május 16-án született Vágsellyén és itt végezte el az elemi iskolát is. Szülővárosát sosem feledte el, rendkívül tevékeny életét követően hazatért megpihenni, és haláláig a városban élt.
Ezek az emberek alakították a város történelmét, ezért érdemes megismerünk gazdag életútjukat, amely mindannyiunknak példaként szolgálhat. Így minden vágsellyei lakosnak meg kellene ismerni Feketeházy János munkásságát, rendkívüli személyiségét. Például azt, amit ritkán említenek vele kapcsolatban, hogy alig 8 éves kisfiú volt, amikor a vasúti forgalmat bevezették szülővárosában, később mégis világszínvonalú vasúti konstrukciók tervezőjévé vált. Egyetemistaként, ifú gyakornokkén vett részt a Wien-Stadlau Duna-híd (1866) és a Boszporusz-csatorna fölötti vasszerkezetes híd (1867-68) tervezési munkálataiban
– méltatta a neves hídtervezőt Jozef Belický, Vágsellye polgármestere.
Feketeházy János in memoriam díszpolgári címét az utódok nevében idősebb Wanák Iván és ifjabb Wanák Iván vették át. Idősebb Wanák Ivántól megtudtuk, anyai ágon leszármazottja a jeles hídtervezőnek, és máig szívügyének tartja a vágsellyei köztemetőben lévő Feketeházy családi kápolna és sírbolt megőrzését az utókor számára.
Az 1927. október 31-én elhunyt Feketeházy Jánost a testvérei és a szülei mellé temették Vágsellyén. Az Eiffel-csarnok, a párkányi Mária Valéria híd, a komáromi Szent Erzsébet híd tervezőjét Imrich Pleidel mérnök terjesztette fel a díjra.
A városi díjak egyikét Jana Zlatá, a Vágsellyei angyal kezdeményezés ötletadója kapta jótékonysági munkájáért. Zlatá évek óta másképpen éli meg az ünnepvárást. A karácsonyi sütés-főzés helyett adományokat gyűjt, törekvésében pedig egyre többen segítik, hogy a szerény körülmények közt élő gyerekeknek szebbé tegyék az ünnepeket.
Városi díjat kapott Ľuboš Kotlár pedagógus, színházi fényképész, szociofotós és Juliana Tégenová zenetanár is, akinek diákjait itthon és külföldön egyaránt elismerik. Életmentésért pedig két városi rendőr, Alena Gálovának és Viliam Mráziknak is jutalomban részesült, ugyanis sikerült megakadályozniuk, hogy egy reménytelen helyzetben lévő lakos véget vessen az életének.
Gabriela Lacková képviselő, a díjak odaítéléséért felelős bizottság elnöke azt hangsúlyozta a díjatadón, hogy az önkormányzat napján szeretne kitérni a város idei sikertörténetére is. Azokra a beruházásokra, amelyek jelentős mérföldkőnek tekinthetők a járási székhely mindennapjaiban. Ilyen a korszerű központi autóbuszmegálló és a vasútállomás előtti térség nagyszabású felújítása, a Vág menti parkerdő revitalizálása, és külön öröm az itt élők számára, hogy több évtizedes várakozás után idén megkezdték a kerülőút megépítését.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.