Fejlődő és innovatív óvodapedagógia Búcson

Szivárvány Óvoda
Búcs |

Júniustól a búcsi intézmény számít az „Így tedd rá!“ magyarországi program első szlovákiai magyar mintaóvodájának. Idővel szeretnék bővíteni a hálózatot, miközben az óvodapedagógusok számára tartott képzések szervezésében is részt vesznek.

A minősítés hivatalosan június 3-án kapták meg Búcson ünnepélyes keretek között. A lényeget jelentő munka azonban már jóval ezelőtt is zajlott, ami a jövőben sem lesz másképp. Kerekes Beáta, a Szivárvány Óvoda vezetője lapunknak elmondta, a minősítés elnyerését egy sokéves együttműködés eredményezte. A búcsi óvoda részt vett már a Kárpát-medencei Óvodfejlesztő Programban, illetve a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének képzésein is, valamint jó kapcsolatot épített ki a magyarországi „Így tedd rá!“ program gazdajával, Balatoni Katalinnal. „Szerettük volna még jobban beleásni magunkat a programba, ezért kerestem fel Balatoni Katalint, s onnan kezdve minden évben közösen szervezünk képzéseket óvodapedagógusok számára 2018 óta“ – mondta az óvodavezető.

Szivárvány Óvoda

Játék a hagyománnyal

A program, ill. módszer lényege, hogy a pedagógiai munkába úgy illesszék be a néphagyományt, hogy az egyben korszerű és befogadható legyen, miközben a gyerekek és a szülők javára is válik. Ehhez különféle színes segédeszközök, mozgásfejlesztő és népi játékok, valamint népdalok széles tárháza tartozik.

„Így például könnyedén meg lehet tanulni a tánclépéseket. Viszont ez nem úgy működik, hogy »lépj jobbra, lépj balra«, hanem a szőnyegen szétszórjuk a tulipános lapokat, amelyek mindegyikéhez egy lépés tartozik. Ezt aztán megtanulják a gyerekek. Sokszor csak bekapcsoljuk a zenét, majd megyünk a »tulipános úton«, amit a lábunkkal érintünk vagy átugrunk, és már ez a néptánc lépéseinek alapját alkotja”

– fejti ki Kerekes Beáta. A játékoknál kulcsfontosságú a közös élmény. Komplex ismereteket közvetítenek, miközben fejlődik a beszédkészség, a mozgáskoordináció, kialakulnak a csoportos viselkedési formák együtt a szabálytisztelettel és önfegyelemmel, gyarapodik a szókincsük, s fejlődik a térbeli tájékozottságuk is. Az elsajátított készségekre aztán az alapiskola is majd tud építeni.

Galéria

Bővíteni a hálózatot, a tudást

A búcsi óvodában 30 gyermek, s egy-egy szakács és takarító mellett négy pedagógus végzi a munkáját. Kerekes Beáta úgy látja, az „Így tedd rá!”-nak köszönhetően nagyon sok új játékot tanultak, s bővítették a pedagógiai eszköztárukat. Búcson és a szlovákiai magyarok között ismeretes, az oktatásban is használható folklóranyagot kiterjesztették, „nőtt a kincsestáruk“. Így például sokkal több mondókát tudnak társítani egy-egy foglalkozáshoz, mint korábban.

Az, hogy Szlovákiában ők az első magyar mintaóvoda „hatalmas megtiszteltetésnek“ tartják. Ehhez arra volt szükség, hogy Balatoni Katalin sokszor ellátogasson Búcsra, s a tapasztaltak eredményezték a minősítést. A szakemberrel közösen, évente tartott képzésekre – ősszel lesz a negyedik sorszámú –, folyamatosan növekvő igény van. Tavaly például már 60 szakembernek – köztük alapiskolák alsótagozatos oktatóinak és néptáncpedagógusoknak is – tartottak oktatást.

A mintaóvodai minősítés egyben kötelez is, így a jövőben még aktívabban fognak fellépni.

„Nem zárkózunk el attól, hogy a gyerekeinket vigyük valahova fellépni. Az is felmerült, hogy a búcsi képzések idején elvisszük bemutatni, ill. átadni azokat a láncfűzéseket, amelyeket a mi óvodásainknak tanítottuk meg, s csináltuk meg egyes ünnepkörökhöz vagy évszakokhoz kapcsolódóan“

– mondja Kerekes Beáta, majd az óvónők motivációjára vonatkozó kérdésünkre válaszolva hozzáteszi: „Egy jó pedagógus attól jó, ha folyton innovál, képzésekre jár, hogy meg tudjon újulni. Ez azért van így, mert a gyerekek igényei is változnak, s a szülői elvárások is mindig máshogyan összpontosulnak.“

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?