Fejlesztési fórumot szerveztek az Ung-vidék központjában

Nagykapos |

<p>A héten az Ung-vidék központjában működő magyar közösségi ház adott otthont a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI), valamint a Nagykapos és Vidéke Társulás által szervezett Kárpát-medencei fejlesztési fórumnak.</p>

A rendezvény kezdetén Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke a magyarországi intézet küldetéséről, valamint a nemzeti integráció folyamatának időszerű kérdéseiről tájékoztatott. Ezután Ginter Gábor, az NSKI referense a 2014–2020-as időszak európai uniós támogatási lehetőségeiről, Molnár György, az NSKI igazgatója a nemzeti integráció fejlesztési rendszeréről, Suhajda Attila, a kutatóintézet tanácsadója pedig a Kárpát-medencei szintű fejlesztési együttműködést támogató informatikai rendszerről tartott előadást. Gabri Rudolf, a magyar közösségi ház vezetője lapunknak elmondta, örül, hogy Komárom után a fórumsorozat következő helyszínéül Nagykapost választották, ahol a Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársai a régió polgármestereivel, az egyházak képviselőivel, az oktatási intézmények és az önkormányzatok dolgozóival, valamint vidékfejlesztési szakemberekkel konzultálhattak az együttműködés lehetőségeiről, illetve egy szakértői és szervezeti adatbázis összeállításáról. A Nagykapos és Vidéke Társulás magyarországi partnereivel együtt az elmúlt években például a megújuló energiákkal, a vidéki turizmus fejlesztésével és a felnőttképzéssel kapcsolatos projektjeinek megvalósításához jelentős összegű támogatást nyert el az európai uniós pénzalapokból, így a 2014–2020-as időszakban újabb pályázatok elkészítését tervezi. A szervezet ugyanakkor szívesen megosztaná tapasztalatait a Kárpát-medence különböző régióban működő hasonló társulásokkal, önkormányzatokkal, oktatási és kulturális intézményekkel, hogy azok a lehető leghatékonyabban használják ki a nemzeti és európai uniós támogatási formákat. A fórumsorozat következő állomása a kárpátaljai Beregszász lesz.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?