Fákat csavart ki és villanyvezetékeket rongált meg a vihar Nyitra megyében

viharkar

Komoly károkat okozott a péntek esti vihar Nyitra megye több településén.

Nyitrán villámárvíz alakult ki, az erős szél pedig fákat csavart ki, asztalokat és nyugágyakat döntött fel, a Thermal Park Nitrava üdülőközpont emiatt szombaton egész nap zárva tart. „Takarítani fogunk és rendet teszünk az érintett területen“ – közölte a park vezetősége.

Az Érsekújvári járásban is komoly fennakadásokat okozott a zivatar, az önkéntes és hivatásos tűzoltókon kívül polgárőrök is segédkeztek a károk elhárításában, Tótmegyeren (Palárikovo), valamint Nagysurányban és vonzáskörzetében kidőlt fákat távolítottak el az útról.

Tardoskedden az önkéntes tűzoltóknak volt munkájuk este, miután a falun végigsöprő, rendkívül intenzív vihar hatására nemcsak fák dőltek az utakra, hanem a házak tetőszerkezete is megrongálódott.

Szintén erős szélvihar csapott le Köbölkútra, ahol a szél villamos vezetékeket, garázsok és épületek tetőszerkezeteit rongálta meg. Erről korábbi cikkünkben írtunk bővebben, amelyet erre a linkre kattintva olvashat el

A Nyugat-szlovákiai Hálózati Elosztó Társaság (ZSD) tájékoztatása szerint a tegnapi vihar nyomán Nyugat-Szlovákiában jelenleg nagyjából 6000 trafóállomáson szünetel az áramszolgáltatás. Az áramkimaradás több mint 135 ezer fogyasztót érint. Főként a kidőlt fák és oszlopok, illetve a villámok idézték elő a problémát.

(TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?