A 10. születésnapját ünneplő VOCES kórus 2018. december 1-jén jubileumi koncertet ad a ferencesek templomában (A szerző képarchívuma)
Ezüst minősítést hozott haza a kassai VOCES
Ezüst minősítéssel tért haza a kassai VOCES kórus a nyíregyházi Cantemus Nemzetközi Kórusfesztiválról, amelyet kétévente rendeznek.
Az amatőr énekesekből álló VOCES 2008-ban jött létre a keleti metropolisban. A tagok többsége gyerekkora óta gyerekkórusban, később vegyes kórusban énekelt.
A kórus repertoárján reneszánsz művektől a kortárs kórusművekig sokféle darab megtalálható, magyar és külföldi szerzők műveit is előadják. 2016-ban a Námesztón (Námestovo) a nemzetközi Szakrális Zenei Fesztiválon ezüst minősítést kaptak, 2017 októberében pedig az egri Éneklő Magyarország kórusfesztiválon megkapták a Hangversenykórus minősítést. A kórus tagjai abban hisznek, hogy a zene által összekovácsolt közösségnek különös ereje van. A kórus karnagya Ferencei Andrea, aki már négy alkalommal vett részt a Cantemus mesterkurzusain, vendégkarnagyként pedig a venezuelai származású, Párizsban élő Hernán Acalá is foglalkozik a kórussal. A kórus két karnagya számára azért is fontos a Cantemus fesztivál, mert itt találkoztak először.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.