Európa védőszentjei

Az Európa-udvarban, pontosabban a Vatikáni Ház alatti Szent István kapu két oldalán látható Gizella és Szent István szobrok mellett újabb alkotásokat kíván elhelyezni a téren a Palatinus Polgári Társulás.

Az Európa-udvarban, pontosabban a Vatikáni Ház alatti Szent István kapu két oldalán látható Gizella és Szent István szobrok mellett újabb alkotásokat kíván elhelyezni a téren a Palatinus Polgári Társulás. Fokozatosan helyet kap itt Európa hat védőszentjének, valamint azon királyainknak szobra, akik valamilyen módon kötődnek a városhoz, jelentős szerepet játszottak fejődésében, felvirágoztatásában. November elején a budapesti Képző- és Iparművészeti Lektorátus képviseletében Prokai Gábor osztályvezető, Benedek György szobrászművész, Boros Géza művészettörténész, valamint Fehér Miklós parlamenti képviselő, a Palatinus Polgári Társulás elnöke és Litomericzky Nándor alelnök elbírálták Szent László király és IV. Béla király szobrainak 1:1-es léptékű modelljeit. Az alkotásokat a Palatinus Polgári Társulás felkérésére Mag Gyula és Darázs Rozália szobrászművészek készítik el. A szobrokat idén decemberben és 2002 márciusában adják át a komáromi Európa-udvarban. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?