Érzékenyítő előadás az ipolysági gimiben

Mi inspirálta önt arra, hogy gyógypedagógus legyen?

Eredetileg pszichológiát szerettem volna tanulni, azonban akkoriban már gyerekeim voltak és nem nyitottak levelező tagozaton évfolyamot. Ekkor egy ismerősöm megkérdezte, hogy akkor miért nem próbálom meg a gyógypedagógiát. Ellátogattam a Nyugat-magyarországi Egyetem nyílt napjára és akkor nagyon megtetszett ez a hivatás. A gyermekpszichológia mindig is érdekelt, illetve a lányom fejlődése nem volt mindig úgymond “tipikus”. Nem voltak súlyos problémái, azonban éreztem azt, hogy valahogy nehéz őt nevelni és nem standardok a reakciói. A fiam születése után egyértelműen lehetett látni az eltéréseket. Szakemberek is látták őt, azonban érdemi információt nem kaptunk így ez egy plusz motivációt jelentett arra, hogy gyógypedagógus legyek.

Mi volt a legfontosabb üzenet, amit megpróbált átadni a gimnazistáknak az előadás alatt?

Leginkább azt próbáltam átadni, hogy egy kicsit próbálják meg a világot „a kicsit más gyerekek (autizmus, ADHD, tanulási zavar)” szemével látni. Ha el tudják képzelni magukat az ő helyzetükben, akkor rájönnek, hogy mindenki egy picit más. Néha érezzük magunkat kívülállónak, avagy ufónak, de a különböző nehézségekkel küzdő gyerekek állandóan így éreznek. Próbáltam rávilágítani a másik nézőpontra. A kirekesztett gyerekek nagyon sokszor szenvednek nonverbális és lelki bántalmazástól is. Nekik többnyire nem a diagnózis a legnagyobb akadály, hanem az, hogy ha nem elfogadó a környezet. Gyakran ettől szenvednek a legjobban.

Milyen kihívásokkal néz szembe manapság egy gyógypedagógus? Mi a leggyakoribb probléma?

Nagyon sok manapság például a megkésett beszédfejlődésű gyermek. Gyakori, hogy három éves korban sem szólaltak még meg. Ezután megemlíthető, hogy a figyelem és a viselkedési problémák is halmozottan jelen vannak. Egyrészt ez idegrendszeri eredetű, másrészt pedig nevelésből fakad. Sokszor kell a szülőket is mentorálni, hisz ahol alapjáraton van egy eltérő fejlődés a gyermek életében, ott nem feltétlen kell a gyeplőt elengedni teljes mértékben. Ilyen esetben is szükséges kereteket adni és szabályokat szabni, azonban a szülők mintha néha félnének ezt meglépni. Mintha nem mernének beleállni a konfliktusba, ez mellé jöhet a túlféltés, nehogy valami lelki trauma érje a gyereket akkor, ha kérnek tőle valamit, azonban ő nem szeretné azt megcsinálni.

Milyen gyógypedagógia módszerek vannak a fejlesztésre?

A módszer mindig a problémától függ. A legelső lépés általában egy szülői konzultáció, ahol a várandósság körülményeiről és a gyermek fejlődéséről, jelenlegi állapotáról kezdik az információgyűjtést. Igyekeznek minél többet megtudni a gyerekről és a családról. Ezt követően a vizsgálaton egy komplex felmérést készítenek a gyógypedagógusok a gyermekről. Ezután jönnek a különböző fejlesztési javaslatok, amelyek közül talán a leggyakoribb a csoportos foglalkozás, ahol minden területen próbálják fejleszteni a gyengébb készségeket. De a figyelmi problémáknál például a neurofeedback tréning vagy a TSMT (tervezett szenzomotoros tréning) is nagyon hatékony tud lenni. A kisbabák fejlesztését konduktorok végzik. A gyógypedagógusok munkáját egyaránt segítik a logopédusok, a pszichológusok, illetve zeneterápiás szakember is. Egy összetett hivatásról beszélünk a gyógypedagógia esetében és a különböző területen mindig más specializáció kerül fókuszba.

Mennyire fogja megváltoztatni az oktatásügyi rendszert az integrált gyerekek helyzete?

Az egész iskolai integráció ott vérzik el, hogy egy húszas létszámú osztályban nem lehet érdemben külön foglalkozni az arra rászorulóval. Az oktatási rendszer jelenleg nem alkalmas arra, hogy a különleges bánásmódot igénylő gyermekeknek teljes lehetőséget adjon a fejlődésre. Egy olyan szemléletváltás kellene, hogy a másságnak meglássuk a pozitívumát, ne pedig hátrányként kezeljük. Vannak olyan intézmények, ahol ez elég jól működik, azonban a többség esetében az ilyen gyerekek oktatása sikertelen jelen körülmények között. Akár egy tanulási zavar esetében is (diszlexia, diszgráfia…) csak úgy működik, ha van egy tanító aki odafigyel és az osztályközösség is az elfogadás irányába formálódik. Az integráció nagyon bonyolult, ugyanis egy osztályon belül nem egy sajátos nevelési igényű gyerek van, hanem sokkal több, sokaknak erről nincs is papírjuk. Lassan már ott tartunk, hogy egy osztály fele különleges bánásmódot igényel, ők nem taníthatók a klasszikus módszerekkel. Egy óriási szemléletváltás segíthet a jelen oktatásügyi helyzeten. El kell felejteni a frontális módszereket, át kellene állni a például kooperatív módszerekre és akkor kezdhetünk beszélni valódi integrációról.

Milyen a gyógypedagógusok helyzete ebben az oktatásügyi rendszerben?

A gyógypedagógus helyzete egy fokkal szerencsésebb az iskola falain belül, hogy ha van egy nyitott szemléletű intézményvezető. Sokat tud tenni a gyermekek fejlesztéséért. Egy tanár nagyon nehéz helyzetben van, ugyanis az osztályban megküzd a gyerekkel, az ajtón kívül a szüleivel, majd a falakon kívül a rendszerrel. Könnyebb lenne, ha rájuk bíznánk a gyerekeket és tudják jól, hogy mit kell csinálni. A gyógypedagógus is megkapja a gyermeket és tudja, hogy hogyan fejlessze őt, nagyobb oktatási szabadsággal rendelkezik akkor, ha jó helyen dolgozik. Tisztelet a kivételnek, de egy pedagógiai asszisztens nem egyenlő a gyógypedagógussal, mert a legtöbb esetben ők nincsenek speciálisan képezve egyes helyzetekre, nem okvetlen tudják, mit kezdjenek egy adott helyzettel osztálytermen belül.

Milyen változások voltak és lesznek a gyógypedagógia területén?

Rendszeresen a magánszférában tevékenykedem, azonban most volt szerencsém az állami színtérre is bekapcsolódni egy értelmileg akadályozott gyerekekre specializálódott tanácsadó központban. Óriási különbség van a két világ között. Az iskolarendszerben elindult egyfajta nyitottság és változtatási igény, szakmai csoportok létrehozása zajlik, melynek keretében gyógypedagógusokat, illetve pszichológusokat alkalmaznak az iskolákban. Az elmélet szép, a gyakorlat pedig azt mutatja, hogy nincsenek szakemberek. Az tanácsadókban is hiány van, hát még ha az iskolában is szeretnénk alkalmazni őket. Ezen felül azt látom, hogy a gyógypedagógus munkája egyes intézményekben másodrangú. Őket küldik be helyettesítésre, díszítik a faliújságot, egyfajta mindenessé válnak. Azonban az integrálás és a mögötte megbúvó hatalmas adminisztráció egy is borzasztó nagy feladat, a gyerekektől veszi el az időt. A tanácsadói rendszer is kicsit átalakult, nem biztos, hogy jó irányban, továbbra is egyfajta futószalagos-rendszer működik, sok gyerek jut egy-egy szakemberre, akik leginkább csak diagnosztizálnak.

Régen nem volt ennyi sajátos nevelést igénylő gyermek… Igaz ez az állítás?

Biztos, hogy napjainkban több gyermeket érint a sajátos nevelési igény és a különleges bánásmód. A gyerekek másként fejlődnek, nagyon megváltozott az életvitelünk. Mozgásszegény életmódot folytatunk és nem mellesleg állandó rohanás az életünk. Mindenhová sietünk és nem marad időnk semmire, ebből kifolyólag gyakran a gyerekeinkre sem tudunk úgy odafigyelni, ahogy mondjuk azelőtt. A kütyük világa is egy negatív tényező, kisgyermeknél borzalmas károkat tud okozni. Már most látjuk, hogy más a nevelési igény, eltérő fejlődések vannak néhány “apró” tényezőből kifolyólag és még nem tudjuk mi lesz tíz év múlva. Más volt régen a gyerekek nevelése, egyszerűbb és kezelhetőbb, illetve nem volt akkora szégyen ha hiányosságai voltak, illetve az sem, ha nem ment például egyetemre. Ezek az elvárások is egyfajta lelki nyomást helyeznek a gyerekre, pedagógusra és szülőre is. Régebben aki nem tudott annyira jól olvasni, hát oké, azonban mára ez probléma…

Mit tanácsolna szülőknek, diákoknak, pedagógusoknak, mint gyógypedagógus?

Egy nagyfokú nyitottság nagyon jó lenne, azonban nem csak a sajátos nevelési igényű gyermekek felé, hanem mindenki irányába. Fontos a megértés, a hozzáállás és a megfelelő kommunikáció a szülő, a pedagógus, de főleg a gyermek irányába. Nem igazán szeretünk nyíltan beszélni a dolgokról és az odafigyeléssel is gond van.

Mi várható tíz év múlva?

Nehéz elképzelni. Olyan irányba haladunk, ami tarthatatlan lesz egy idő után. Ha a mostani rendszer működésén nem változtatunk, akkor törvényszerű az összeomlás és kénytelenek leszünk újragondolva építkezni. Biztos, hogy egyik-másik irányból változás lesz az oktatásügyben és az integrációban, hisz ami most van, az a szakadék szélén imbolyog.