Erős mandátumot szerzett Keszegh Béla Komáromban

Keszegh Béla
Komárom |

Elsöprő győzelmet aratott Keszegh Béla (független) Komáromban, aki egymaga több szavazatot (4819) kapott, mint az öt további induló összesen.

Bár az eddigi polgármester, Stubendek László ezúttal már nem indult, mégis elmondható, hogy a városvezetést tekintve a folytonosságra szavaztak a komáromiak, Keszegh Béla ugyanis az elmúlt négy évben alpolgármesterként tevékenykedett. A testületben viszont komolyabb átrendeződés lesz. Komáromban egyébként rendkívül alacsony volt a részvétel, a választásra jogosultam mindössze 28,22 százaléka vett rajta részt, ami még rosszabb érték, mint a négy évvel ezelőtti 34,6 százalék.
Keszegh Béla mögött a második helyen Knirs Imre (MKP) végzett 1057 szavazattal, Héder Ágnes (Híd–MKDSZ) 808, Benyó Zoltán (független) 777, Feszty Zsolt (független) 603, Bósza János (Národná koalícia) pedig 123 szavazatot szerzett. Benyón kívül valamennyien indultak képviselőnek is, de csak ketten, Knirs és Feszty jutott be a testületbe. Keszegh képviselőként is mandátumhoz jutott, helyére a körzetében első pótképviselő, a hidas Sebő Zsolt kerül.

A 25 tagú képviselő-testületben a függetlenek lesznek abszolút túlsúlyban, a Keszegh Béla vezette 4KN Függetlenekért Csoport ráadásul megszerezte a többséget is, 13 mandátummal. A Hídnak 4, az MKP-nak három képviselője lesz, 5-en függetlenek. Nem jutott mandátumhoz a Smer parlamenti képviselője, Vladimír Matejička, de kimaradt a testületből Szabó Béla, aki 16 évig volt stabil tagja a testületnek, két cikluson át alpolgármester, majd a pénzügyi bizottság elnöke. Konštantín Glič két ciklusban függetlenként került a testületbe, most a Híd–MKDSZ listáján ez nem sikerült neki.

 

Villáminterjú Keszegh Bélával

Számított ekkora arányú győzelemre? Nem nyerte túl magát az ön által vezetett 4KN csoport?

Bevallom, erre nem számítottam, viszont a nagyarányú győzelem, valamint a testületben megszerzett többség legalább akkora felelősséggel is jár, mindamellett kellő alázatot is követel. Erős felhatalmazást kaptunk, most már nem lehet másra mutogatni. Az elmúlt években tapasztal kiszorítósdi helyett valóban az együttműködésre törekszem, sok ügyes, ambiciózus, olyan személy került be a testületbe, aki saját szakmájában már bizonyított, és nemcsak a mi csoportunkból, hanem pártlistáról, illetve a függetlenek közül is, akikre szintén számítok. Itt a lehetőség, hogy szakmai döntések szülessenek, nem kényszerkompromisszumok által, elsőként már a bizottságok összeállításánál. Egy irányba tartó testülettel komoly lehetőség áll Komárom előtt, bele kell fogni végre a korábbi széthúzás miatt meghiúsult nagyobb projektek megvalósításába, például a fürdőfejlesztésbe.

Már a kampány idején jelezte, ha megválasztják, Varga Tamást nevezné ki alpolgármesternek.

Igen, tartom magam ehhez, őt szeretném alpolgármesternek.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?