Eredményes volt a lévai állásbörze

Léva |

<div>Eredményes volt a Lévai Járási Munka-, Szociális és Családügyi Hivatal állásbörzéje, melyen 45 munkanélkülinek sikerült állást találni, és további több mint 300 személy kapott ajánlatot, hogy részt vehet valamelyik cég válogatásán.</div><div>&nbsp;</div>

„Az emberek természetesen lakhelyükhöz közel szeretnének elhelyezkedni. Aki azonban valóban dolgozni akar, azt nem riasztja vissza az utazás sem, rugalmasan reagál az állásajánlatokra” – mondta Stanislava Mikulová, a munkahivatal foglalkoztatási osztályának vezetője. A Lévai járásban 2011 őszén 15,06 százalékos volt a munkanélküliség, az idei szeptembervégi adatok alapján 16,46 százalékos. Az idei állásbörze első napján a középiskolák mutatkoztak be, a második napon pedig a munkáltatókkal találkozhattak a középiskolák végzős diákjai, a pályakezdők, valamint a nyilvántartott munkanélküliek. Az akción közel 2500 személy vett részt, az érdeklődők 615 állásajánlat közül válogathattak. Összesen 19 munkaadó és 5 ügynökség kínált munkalehetőséget nem csak a Lévai járásban, hanem Szlovákia egész területén. A munkahivatal dolgozóitól megtudtuk továbbá, hogy a börzén azonnal betölthető állást találtak üzletvezetők, menedzserek, hegesztők, villanyszerelők, autóbádogosok és gyári munkások. A lévai munkahivatal 2014 februárjában újabb találkozót szervez a munkaadók, a munkaközvetítők és az álláskeresők számára. Ezen a fórumon újabb aktuális információkhoz juthatnak a kistérség munkalehetőségeiről, a határon túli állásokról, az érintetteket szakemberek tanácsát kérhetik az adózással, a szociális juttatásokkal kapcsolatban.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?