Ép testben ép lélek – konferencia és kiállítás a levéltárban

Ép testben ép lélek
Vágsellye |

A régió sporttörténetét feldolgozó kiállítást nyílt a vágsellyei levéltárban. Az intézmény megtartotta hagyományos nemzetközi konferenciáját is, amelyen számos érdekes előadást mutattak be a szakemberek a témában.

A vágsellyei reneszánsz kastélyban működő Nagyszombati Állami Levéltár Galántai Fióklevéltára minden év szeptemberében szervezi meg nemzetközi konferenciáját, amelyen a helyi levéltárosokon kívül környékbeli és magyarországi kollégáik tartanak érdekes előadásokat egy adott témában. Idén az Ép testben ép lélek – a sport története a régióban címet kapta a konferencia, valamint a kiállítás is. Szekeres Kovács Judit, az intézmény igazgatója az Új Szónak elmondta, a Vágsellyei, a Galántai és a Dunaszerdahelyi járás sporttörténetét dolgozták fel a belügyminisztérium, Nyitra megye és Vágsellye, valamint számos helyi és környékbeli magánvállalkozó támogatásával.

„A rendezvény és a kiállítás célja bemutatni az együttműködést a sportban a régióban egykor élt magyarság, szlovákság és zsidóság között. Szeretnénk az érdeklődők elé tárni azt is, milyen sportegyesületek jöttek létre a 19. században és azok hogyan működtek, mely sportok voltak közkedveltek és elterjedtek ezen a vidéken. Minden mai sportág valamilyen régebbiből fejlődött ki és alakult olyanná, ahogy ma ismerjük. Például a vívás vagy a vadászat a tehetős emberek sportja volt, egyrészt azért, mert anyagilag ők engedhették meg maguknak, másrészt mert nekik volt rá idejük. Varjú Attila kollégámmal a két világháború közötti időszak sporttörténetét dolgoztuk fel előadásunkban, amelyből kiderül, hogy milyen egyesületek jöttek létre és működtek a Csallóközben és a Mátyusföldön. Voltak olyanok, amelyek már az első világháború előtt is működtek, illetve olyanok, amelyek az Osztrák – Magyar Monarchia idején létrejött egyesületek tevékenységét folytatták, és olyanok is, amelyek a két háború közötti időben alakultak, amikor a politikai rendszer kimondottan támogatta az önkéntes alapon szerveződő egyesületek működését. Az egyik kiemelkedő egyesület például a Dunaszerdahelyi Atlétikai Club, vagyis a DAC, amely napjainkban is közismert, de még az első világháború előtt, az 1908 és 1909-es év fordulóján alakult és az aranykorát a két háború közötti időszakban élte”

– fejtette ki az igazgató. A jövő júniusig látogatható kiállítás kilenc, kronológiailag és tematikailag felépített részből áll. A 19. századtól a napjainkig összeállított tárlatban egyebek mellett a Csallóköz és a Mátyusföld híres versenylovairól, a galántai galamblövőkről, a labdarúgásról, a szpartakiádról, a vágsellyei kézilabdáról, a vízi sportokról és napjaink közkedvelt sportjairól, például az erőemberek versenyéről, az ökölvívásról, a testépítésről tudhatnak meg érdekességeket a látogatók. Az utolsó részben a környék közismert sportolói is helyet kaptak a kiállításban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?