Emléktáblát avattak a legendás helyi sportlövőknek

Életünk munkájáért ma is nagyon hálásak (fotó: Bős város hivatalos közösségi oldala)
Bős |

Horváth Endre és Vasmera Tibor munkássága a Bősi Lövészklub életében felbecsülhetetlen, ezért úgy döntöttek, maradandó emléket állíttatnak, hogy az utókor is méltóképp emlékezhessen rájuk.

A márvány emléktáblát szűk, családias körben adták át a bősi sportlövész klub alapító tagjainak neveivel. Fenes Iván polgármester, Mészáros Árpád alpolgármester mellett jelen volt még Vasmera Tóth Mária, Vasmera Tibor özvegye is.

Köszönöm a megtiszteltetést és a szép gesztust, amit a férjem és Endre bácsi tiszteletére tettetek.

- írja a közösségi hálón. A sportlövészet hosszú múltra nyúlik vissza Bősön. Horváth Endre tanító nagy álma vált valóra, amikor már nyugdíjas korában, az ő közbenjárásának köszönhetően a város segítségével sikerült megvalósítaniuk a helyi lőteret.

Találtunk egy olyan telket, ami akkoriban nagyon rendezetlen volt. A rekultiválás után ebből egy nagyon szép lőteret alakítottak ki. Endre bácsi intézte az engedélyeket, ami a hivatalos működéshez kellett.

- emlékszik vissza Fenes Iván, Bős polgármestere. Fennállásuk alatt számos versenyen, rendezvényen vettek már részt a tagok Szlovákiában és külföldön egyaránt.

A Bősi Községi Hivatal támogatásával 1992-ben kezdődött a községi lőtér kiépítése. A munkálatokban a lövészkör minden tagja aktívan kivette a részét. A Járási Rendőrség egyszeri engedélyével 1996. szeptember 14-én a Nemzetközi Szuperliga Lövészversenyt már hazai pályán rendezhettük meg.

– olvasható a város hivatalos weboldalán.

A koszorúzás után egy barátságos versenyt is rendeztek (fotó: Bős város hivatalos közösségi oldala)

Emléktábla az utókornak

Valójában nem is volt kérdés, hogy emlékművet állítunk.

- mondja Horváth Zoltán, a Bősi Lövészklub jelenlegi elnöke.

Endre bácsi a nagybátyám volt. Az ő közbenjárásával sikerült megalapítani a lövészklub mellett az autoklubot is. Állandó segítője Vasmera Tibi volt, vadász és lövész, aki mindig támogatta őt. Az alapító tagok közül ők voltak azok, akik halálukig aktívak maradtak. Egyértelmű volt, hogy emlékművet emelünk számukra.

– teszi hozzá Zoltán. A tábla kiásását és a betonozást saját zsebből finanszírozták, míg a márvány táblát és a feliratozást a klub kasszájából fizették ki. A Bősi lövészklub jelenleg 10-11 aktív tagot számlál. A szlovák fegyverhasználati törvények szerint viszont annak is tagnak kell lennie, akinek sport célra bejegyzett fegyvere van, de nem használja, úgyhogy a hivatalos tagok száma ennél jóval több.

Endre bácsi egész életében azért harcolt, hogy itt legyen valami. Tibi bácsival együtt letették a névjegyüket azzal, hogy ez a terület egy lőtér lehessen.

– mondja büszkén Horváth Zoltán.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?